A tragédiában hárman vesztették életüket
Dohányzás vagy nyílt láng okozhatta a miskolci paneltüzet
A feltételezés szerint dohányzás vagy nyílt láng használata volt a kiváltó oka annak, hogy augusztus 15-én este tűz keletkezett egy panelházban Miskolcon.
2009.09.30 15:23MTIEz azonban nem bizonyítható, így a szakemberek azt állapították meg, hogy a tűz keletkezésének oka ismeretlen. Káli Sándor, Miskolc polgármestere (MSZP) szerdai nyilatkozatában közölte: utasítja a Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. (MIK Zrt.) vezetését, hogy az általuk kezelt panelházakat lássák el - lakók által használható - tűzriasztó-rendszerrel (lépcsőházi szirénával). A polgármester kitért arra is: javasolja, hogy a tűzoltóság fokozottabban figyelje a jövőbeni panelszigetelési munkák ellenőrzését és szigorítsa annak engedélyezését.
Az augusztus közepén történt eset vizsgálati eredményét a helyi tűzoltóság sajtótájékoztatón ismertette, ahol elmondták: a tűz a Középszer utca 20. szám alatti, VI. emeleti lakásban keletkezett, majd fölfelé terjedt tovább, a rendkívül nagy mennyiségű füst elárasztotta a VII. emeletet és a felsőbb szinteket. A tűz három emberéletet követelt, 12-en megsérültek. A füst elsősorban az épület mellékhelyiségei mögött lévő gépészeti aknákban terjedt tovább, emellett valamennyi kis résen keresztül áramlott, míg a lángok a loggiás szobában jelentkeztek.
A tűz gócpontját, kialakulásának helyét - korábban a VI. emelet 1-es lakásának kisszobáját jelölték meg - az amatőr felvételeknek is köszönhetően sikerült egyértelműen megállapítani, ez pedig a konyha volt - mondta Fintor Gyula őrnagy, a miskolci tűzoltóság ügyeletes tűzvizsgálója.
Csak feltételezik a tűz keletkezésének okát, azaz a dohányzást vagy a nyílt láng használatát, mert a helyiségben minden megsemmisült, a berendezési tárgyak szinte a felismerhetetlenségig összeégtek. A VII. emelet 1-es lakásából az áldozatok a füst miatt nem tudtak kimenekülni - mondta a szakember. Kitért arra is, hogy a VI. emeleti lakás kiérkezésükkor már szinte teljes terjedelmében égett, csaknem ezer Celsius fok volt a hőmérséklet. A tűzoltók a nagy hőség és a hatalmas füst miatt csak lépésről-lépésre tudtak haladni a lépcsőházban.
A tűzoltóság szakemberei húsz tanút hallgattak meg, a rendőrség párhuzamosan harminckilenc szemtanút kérdezett ki az esetről. Meiszner Ferenc őrnagy, a miskolci tűzoltóság szolgálatparancsnoka azt mondta: az első riasztást 21 óra 35 perckor kapták, a második, kiemelt riasztást a helyszínre érve hármas fokozatra emelték. Az oltásban és a mentésben a miskolciaknak kazincbarcikai, tiszaújvárosi és szerencsi tűzoltók segítettek. Kilenc jármű és negyvenkét ember oltotta a tüzet, illetve mentette a felső szinteken rekedt embereket. A tüzet egyébként 37 perc alatt sikerült "körülhatárolni", ami azt jelenti, hogy ekkor már nem terjedt tovább - tette hozzá. Bánky Tamás az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs (ÉMI) Kht. tudományos igazgatója azt mondta: a hőszigeteléshez használt alapanyagok minősége megfelelő volt, de a kivitelezésnél szabálytalanságokat állapítottak meg. Példaként említette a ragasztó szabálytalan használatát, valamint a vakolatréteg vastagságát.
A villámhárító levezető vezetékét pedig egy rövid szakaszon beépítették az éghető szigetelésbe. A hőszigetelés hibái és a szabálytalanságok hozzájárultak a tűz terjedéséhez - mondta. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy bár a tűzvizsgálat lezárult, a rendőrségi eljárás még tart az ügyben, a személyi felelősség kérdését az tisztázza majd.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az 1974-ben épült panelházban még nem kellett szintenként leválasztani a gépészeti aknában lévő teret, ami szintén segítette a füst terjedését. Emellett a nyári idő miatt nyitva tartott ablakokon is beáramlott a füst. A loggiákon pedig faelemeket és burkolatokat használtak, ami tovább fokozta a tűzveszélyt.
A szakértők szimulációs vizsgálatot is végeztek, ennek az eredménye az volt, hogy ha nincs hőszigetelés az épületen, vélhetően akkor is hasonló károk keletkeztek volna. Miskolc polgármestere a tűzvizsgálati jelentésre úgy reagált, hogy több intézkedést is megfogalmazott: ezen belül a városvezetés - a miskolci tűzoltóság közreműködésével - hamarosan megkezdi a miskolci társasházak környékén szolgáló városőrök, polgárőrök és közterület-felügyelők tűzvédelmi oktatását.
Káli Sándor emellett arra kéri a város közbiztonsági és katasztrófavédelmi szakembereit, hogy Miskolc nagyobb lakótelepein - önkormányzati támogatással - 2010. január 1-ig hozzák létre az "Önkéntes Tűzoltósági Rendszert". A miskolci tűzoltóságtól pedig azt várja, vizsgálják meg Miskolc toronyházainak hő- és füstelvezető rendszereit és azok állapotáról, a felmerülő hibák kijavításáról és a lehetséges pótlólagos műszaki megoldásokról készítsenek tájékoztatást a város vezetésének.
"A megelőzés érdekében felkérem a társasházi képviselők, lakószövetkezetek, lakóközösségek vezetőit, hogy keressék fel a tűzoltóság szakembereit annak érdekében, hogy egy esetelegesen bekövetkező tűzesetnél melyek azok a legszükségesebb teendők, amit a tűzoltók kiérkezéséig megtehetnek" - tette hozzá.
A miskolci Középszer utcai épületben augusztus 15-én este csaptak fel a lángok, egy nő és két gyermeke vesztette életét. A 13 éves fiú és édesanyja a helyszínen meghalt, a 16 éves lány napokig feküdt a kórházban, de nem tudták megmenteni az életét.
Kapcsolódó írások:

Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Felelőtlenül egy magángépen hagyta II. Erzsébet fenséges fehérneműjét - szerencsére akkor még jóval fiatalabb volt!
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet
Lesz mit skubizni a strandon
Képek - Ajjajaj! De keresztülnéznénk ezeken a bikiniken

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
A kutatók már jó ideje elkezdtek tesztelni olyan videojátékszerű programokat, amelyek célja például a szorongás vagy a depresszió problémáinak enyhítése. Az eredmények biztatóak voltak ahhoz, hogy megjelenjenek az első ilyen programok okostelefonokra.
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?
Gyorsan kigyógyíthatók a póktól rettegők?
3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
- 22:20 Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
- 22:14 Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.23 16:09
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



