hirdetés

Két brutális gyilkosság a banda számláján

Két gyilkosságot és két másik brutális támadást is elkövetett a banda

Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a négy emberrel szemben, akik a gyanú szerint két gyilkosságot és legalább két másik brutális támadást is elkövettek az elmúlt két évben, Budapesten, illetve a Duna-Tisza közén - értesült a HavariaPress.

2009.10.06 11:15HavariaPress
hirdetés

A társaság rovására írnak a nyomozók egy Kispesten és egy Vecsésen elkövetett gyilkosságot, valamint egy kömpöci és egy taksonyi rablást, melyekben ketten szenvedtek életveszélyes sérüléseket. A feltevések szerint a bandának hat tagja volt, közülük most négyükkel szemben zárult le a nyomozás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyesei tavaly július 25-én indítottak nyomozást emberölés miatt, miután aznap éjszaka megöltek egy nőt a XIX. kerületi Üllői úti garázssor egyik garázsában, hogy megszerezzék Nissan típusú gépkocsiját. A gyanúsítottak a rablógyilkosság után elmenekültek a helyszínről, az autót pedig külföldön értékesítették. A nyomozók néhány napon belül azonosították a feltételezett elkövetőket, egy 34 éves román állampolgárt és 42 éves társát, akiket két héttel később el is fogtak, amikor éppen egy másik, külföldön ellopott autóval akartak belépni Magyarországra. A további alapos vizsgálat derített fényt arra, hogy ugyanez a két férfi gyanúsítható egy másik, Vecsésen elkövetett gyilkossággal és legalább egy kegyetlen rablótámadással is. Az erőszakos bűncselekmények sora az eddigi adatok szerint június 27-én éjjel, a Bács-Kiskun megyei Kömpöcön kezdődött, ahol egy tanyatulajdonost raboltak ki és vertek össze úgy, hogy a sértett súlyos sérüléseket szenvedett. Ezt követően 2008. július 3-án éjjel meggyilkoltak egy vecsési nőt, annak értékeiért, majd július 21-én hajnalban Taksonyban rontottak rá egy házaspárra, és úgy összeverték őket, hogy mindketten életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A rendőrök fényt derítettek arra is, hogy az augusztusban elfogott két férfinak az általuk elkövetett bűncselekmények többségénél négy, ugyancsak román állampolgárságú segítője is akadt. Egyiküket, egy 41 éves férfit – aki a gyanú szerint a bűncselekmények felbujtója volt – rövid időn belül sikerült elfogni, a banda negyedik tagja, egy 35 éves férfi viszont csak idén télen került rendőrkézre Romániában – az ellene kiadott európai elfogatóparancs alapján –, majd február 28-án helyezték Magyarországon előzetes letartóztatásba. A banda további két, tagját még keresi a rendőrség, de a négy elfogott gyanúsítottal szemben a napokban lezárták a nyomozást, és vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek az ügy iratait.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Szívkatéterezés robotkarokkal
2012. máj. 24. 18:37

Utazás és fogamzásgátlás
2012. máj. 24. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.