hirdetés

Könnyebb sérülést okozott a sofőrnek

Előzetesben a taxisra támadó ukrán állampolgár

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn azt az ukrán állampolgárt, aki megtámadott egy taxist Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivője az MTI-vel.

2010.01.25 17:35MTI
hirdetés

A magyar nemzetiségű, ukrán állampolgárságú férfi késsel akart egy taxist kirabolni a nyírségi nagyvárosban múlt pénteken, s könnyebb sérülést okozott a sofőrnek - emlékeztetett Nyakó Zsuzsanna. A bírónő tájékoztatása szerint a Nyíregyházi Városi Bíróság a gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, törvényi fenyegetettségére, valamint arra tekintettel rendelte el P. Levente előzetes letartóztatását, hogy az elkövető nem magyar állampolgár, ezért joggal lehet tartani szökésétől, elrejtőzésétől.

A nyomozási bíró indoklása szerint a 23 éves férfi előre eltervezte egy taxis kirablását, magához vett egy konyhakést, s a fuvar után rá is támadt a kocsi vezetőjére.

A késsel szúró mozdulatot tett a sofőr irányába, miközben másik kezével az ülésre szorította és pénzt, valamint a jármű kulcsait követelte tőle. A taxisofőr védekezett, így a mellkasa és a nyaka irányába tett újabb szúrások nem érték el, a dulakodás közben csak a kezén szenvedett 8 napon belüli sérülést.

Végül a járművezetőnek sikerült kiugrania a kocsiból, a támadó követte, de a járókelők segítségével sikerült lefogni az ukrán állampolgárt, akit ezután a riasztott rendőrök a helyszínre érve megbilincseltek.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Miért puffad a hasam? - Az orvos válaszol
2012. febr. 12. 05:21

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.