hirdetés

Csücsül a baka

Előzetesben a bankrablással próbálkozó katona

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a katonának, aki még szombaton egy késsel megpróbált kirabolni egy bankfiókot, de egy szabadnapos rendőr elfogta.

2010.03.09 15:42MTI
hirdetés

A Fővárosi bíróság keddi közleménye szerint a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa elrendelte "M. Csaba" előzetes letartóztatását a felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt. Az indoklás szerint a bíróság megalapozottnak látta annak a veszélyét, hogy a gyanúsított elszökik vagy elrejtőzik a büntetőeljárás elől. A végzés jogerős.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság még szombaton közölte, hogy egy férfi megpróbált kirabolni egy VI. kerületi bevásárlóközpontban lévő pénzintézetet. A rendőrség akkor közölte: egy férfi ment be a bankfiókba, és egy papírlapot csúsztatott az alkalmazott elé, amelyen az állt, hogy a bevételt követeli.

Az alkalmazottnak azonban sikerült megnyomnia a pánikgombot, mire a gyanúsított megpróbált elmenekülni. A helyszínen tartózkodott azonban a XIII. kerületi rendőrkapitányság egyik szabadnapos munkatársa, akinek gyanús lett a férfi viselkedése és ruházata, hogy sapkát, sálat, kesztyűt viselt.

A szolgálaton kívüli rendőr a helyszínre érkező biztonsági őrök segítségével elfogta a férfit, akinek a ruházatában egy kést találtak a rendőrök. A nyomozást - tekintettel arra, hogy az elkövető hivatásos katona - a katonai ügyészség vette át.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Kinőhető-e a táplálékallergia?
2012. máj. 24. 23:23

Orsóférgesség
2012. máj. 24. 21:41

Anyajegy vagy bőrrák? Az anyajegyekről
2012. máj. 24. 20:11

Szívkatéterezés robotkarokkal
2012. máj. 24. 18:37

Utazás és fogamzásgátlás
2012. máj. 24. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.