hirdetés

A gyanúsítottakat elfogták

Tizenévesek raboltak ki egy bisztrót Tolna megyében

Két tizenéves diák rabolt ki egy bisztrót a Tolna megyei Decs-Szőlőhegyen; a gyanúsítottakat elfogták - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.

2010.03.12 14:36MTI
hirdetés

A diákokra akár tízévnyi börtön is várhat - mondta Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. Decs-Szőlőhegyen, egy 56-os főút mellett működő bisztróba csütörtökön a hajnali órákban két fiatal jelent meg. Arcukat sállal, sapkával takarták el, és egy fegyvernek látszó tárggyal a bevételt követelték az alkalmazottól.

A bisztróban az alkalmazotton kívül egy személy tartózkodott. Az eladó a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő több mint 60 ezer forint készpénzt. A rablók gépjárműbe szállva menekültek el a helyszínről - közölte.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy szekszárdi szakközépiskola két diákját gyanúsították meg. Egyikük kismányoki, a másikuk pedig bonyhádi, mindketten 19 évesek.

Farkas Kinga tájékoztatása szerint a két fiatalembert a rendőrök elfogták. A lakhelyükön tartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekmény elkövetésénél használt gázpisztolyt, és ruhákat.

A rendőrök csekély mennyiségű kábítószert is találtak. A gyanúsítottak beismerték tettüket. Előzetes letartóztatásukat a rendőrség kezdeményezte.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan szűrhető ki a Down-kór?
2012. febr. 12. 02:51

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.