Otthonából állították elő a színészt
Megrázó képek a balesetről! Hazaengedték a rendőrségről Stohl Andrást
Miután meghallgatták, hazaengedték a rendőrségről Stohl Andrást, akivel kapcsolatban gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között..
2010.05.08 12:02MTI"S. Andrást mint balesetben részt vevőt a dunakeszi rendőrkapitányság munkatársai meghallgatták, majd hazaengedték" - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PRMFK) sajtóügyeletese szombat délelőtt az MTI-vel. Kovács Viktória tájékoztatása szerint a dunakeszi kapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Jelenleg szakértői véleményekre várnak.
Az MTI szombaton úgy értesült, hogy otthonából előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott hajnalban Budapest és Fót között. A PMRFK sajtóügyeletese akkor az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást, előállítottak egy szombat hajnalban történt balesettel összefüggésben.
Összetört gépkocsik az árokban - Fotó: MTI
A rendőrség honlapjára felkerült szombat reggeli közleményben a PMRFK arról adott tájékoztatást, hogy "személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a Dunakeszi Rendőrkapitányság illetékességi területén".
Közölték: a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint szombaton 4 óra körül egy személygépkocsi közlekedett Budapest felől Fót irányába, amikor a 2102-es számú út M0-s autópálya és Fót közötti szakaszán - egyelőre ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két szabályosan közlekedő személygépkocsinak.
A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, a másikban szintén egy ember könnyebben megsérült. "A vélhetően vétkes sofőr a helyszínt a baleset után elhagyta" - írták.
Kovács Viktória szombaton 11 óra után az MTI kérdésére elmondta: vérvétel útján fogják megállapítani, hogy ittas volt-e a sofőr, vagy sem. Ez az eredmény várhatóan jövő héten fog megszületni.
Összetört gépkocsik az árokban - Fotó: MTI
2002 júliusában súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba Stohl Andrást, miután autójával közlekedési balesetet szenvedett a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között.
A gépkocsi - ismeretlen okból - felborult, hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg. Később a rendőrség közölte, a színművész közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején. A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte Stohl Andrást, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.
Összetört gépkocsik az árokban - Fotó: MTI
Szemtanúk: egyértelmű, hogy a színész-műsorvezető vezette az autót
A Budapest és Fót között történt szombat hajnali autóbaleset szemtanúi, résztvevői szerint biztosan állítható, hogy Stohl András színész-műsorvezető vezette azt az autót, amely a frontális ütközést okozta. Az egyik gépkocsiban utazó nő szombat délelőtt az MTI-nek azt mondta: hajnalban Egerből tartottak a főváros felé, amikor frontálisan beléjük hajtott egy autó, amelyet Stohl András vezetett, aki - mint állította - "láthatóan ittas volt".
A balesetben könnyebben megsérült utas elmondása szerint a színész-műsorvezető meg sem kérdezte, hogy vannak, "csak kért egy cigarettát". Hozzátette, hogy később Stohl András élettársa is a helyszínre érkezett.
A másik gépkocsiban utazó asszony ugyancsak arról számolt be az MTI-nek, hogy Stohl András szállt ki a balesetet okozó autóból, és ő is vélelmezte a színművész ittasságát. Elmondta: a szintén a kocsiban lévő édesapja - akit a tűzoltóknak kellett kivágniuk a járműből - combnyaktörést szenvedett, jelenleg műtőben van.

Gazdagon csak paradicsommal lehet
Igazi gazdag mártást kapunk a paradicsom vagy paradicsompüré fűszerekkel és más zöldségekkel való keverésével - sőt, más-más ízt kapunk, ha friss bazsalikomot, erős paprikát is keverünk a főzetbe.
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik
Indián asszony adta át a hivatalos papírokat
Nem vicc: komancs indiánok fogadták örökbe Johnny Deppet

Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
A magánnyugdíjpénztárak - a korábbi negyedévekhez hasonlóan - többségében veszteségesek voltak 2012 első negyedévében is.
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot
ÉVOSZ
Németországban éled újjá a magyar építőipar?

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?
Összefüggés a haj nélküliség és a rák között?
Kopasz férfit előbb eléri a prosztatarák?

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
A negyvenes éveiben járó brit kaszkadőr úgy döntött, hogy beleveti magát a nagy semmibe, mégpedig ejtőernyő nélkül, majd kartondobozokon landol. Sikerült neki.
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
Felmentették a szociális munkást
Kukázásra biztatni nem bűncselekmény!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:29 Gazdagon csak paradicsommal lehet
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:54 Halálbüntetést kértek Ben Alira
- 23:29 Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
- 23:11 Szabadon nézhetjük a foci Eb-t és az olimpiát
- 22:51 Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
- 22:44 Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 05:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



