Mindkét nő lombikprogramban vett részt
Elképesztő: Ötösikrek születtek két anyától!
Szinte minden más hírt felülírt az a különleges szenzáció, amely egy orosz házaspárral történt meg: ötösikreik születtek, de két anya hozta őket világra! A család így két fiúval és három lánnyal bővült egy nap alatt.
2011.08.18 14:29ma.huÖt gyermeke született egy örmény házaspárnak egyazon napon és ugyanannak a nőnek az öt petesejtjéből, vagyis majdnem minden szempontból ikreknek számítanak, egyetlen apróságot leszámítva: két anya szülte meg őket. Az elsőre különösnek hangzó eset háttere sem mindennapi.
Anna és Vakil 15 éven keresztül eredménytelenül próbálkoztak a gyermekvállalással, minden létező módszert kipróbáltak, mire az orvosok kimondták a lesújtó ítéletet: adják fel, az asszony sosem fog teherbe esni. A házaspár az első elkeseredése után végül úgy döntött: ha Anna nem hordhatja ki a babát, akkor a férje által megtermékenyített petesejtet egy másik nőbe kell beültetni.
A béranyaság Oroszországban nemcsak engedélyezett, de elterjedt intézmény is, ám ára igen magas: több mint 13 millió forintnak felel meg. Szerencséjükre szűkebb hazájukban, Örményországban ennek feléből ki lehet hozni a béranya és a kapcsolódó jogi ügyek költségeit, így a páros elhatározta, belevág.
Fotó: FrettaFriends
Rövid idő múlva már a terhességet vállaló asszonyt is kiválasztották, de miközben a kórházban épp a beültetést végezték nála, az orvos felvetette Annának: tegyen még egy utolsó próbát, biztos ami biztos. Noha már semmit nem reméltek a másfél évtizedes eredményelen kísérletezés után, Anna belement, és már nem is számolta, hanyadszor, de végigcsinálta a procedúrát.
Pár hét múlva beköszöntött a csoda: kiderült, hogy Annában végre megtapadtak a beültetett petesejtek, és két magzat indult fejlődésnek, miközben a béranyánál is sikerrel járt a beavatkozás, ott három gyermek kezdett el növekedni. Különös egybeesés, hogy mindkét nőnek veszélyeztetett terhesként kellett csaknem mind a 9 hónapot végigfeküdnie, mindketten nagyon megszenvedtek a kihordással.
Kilenc hónap után ugyanazon a napon vonultak a kórház szülészetére, ahol két egymás melletti műtőben császármetszéssel segítették világra az öt apróságot. Anna egy kisfiúnak és egy kislánynak adott életet, míg a béranya egy kisfiút és két kislányt hozott világra - azt azonban senki nem hozta nyilvánosságra, melyik baba kiben élte át az első kilenc hónapot.
Csupán annyit lehet tudni, hogy a legkisebb gyermek az 1300 grammos Milena, a legnagyobb, Oleg pedig 2100 grammot nyomott születésekor. A másik három gyermek neve Borisz, Jelena és Krisztina, és mind a család, mind a kórház személyzete szerint elképesztően hasonlítanak egymásra.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
Ismét megtekinthető a Lillafüredi Állami Erdei Vasút végállomásánál található garadnai Erdészeti-, Természetvédelmi- és Vadászati Gyűjtemény.
Szlovákia
Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
A szegedi Új Zsinagógában
Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
10 napig voltak láthatók
Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:20 A lottózó előtt próbálják elkapni a Powerball-rekord nyertesét - videó!
- 10:58 Észak-Korea most már mindennap újabb rakétát fog kilőni?
- 10:47 Nyíregyházi lakástűz: két ember szenvedett füstmérgezést
- 10:42 Ismét írásbelik következnek az érettségin
- 10:36 A nő kiabált, elmenekült a rabló - utolérték
- 10:27 Villám csapott az állattartó hodályba
- 10:10 Kést szorított a nyakához, a pénzét követelte
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.20 08:19
- Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak2013.05.20 07:45
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


