Borzalom, horror, csiga!
Gigacsigák falják fel Miamit
Akár húsz centi hosszú, eredetileg Afrikában honos csigák garázdálkodnak Miamiban.
2012.02.11 12:16MTI„Itt a floridai mezőgazdasági szolgálat. Találkozott-e nyúlós és összetapadt óriáscsigák inváziójával a kertjében?” „Ez valami vicc” – mondta Yolanda Garcia Burgos, amíg egy napon meg nem látta, hogy a háza külső falát vastag fekete csigaürülék borítja.
A floridai mezőgazdasági minisztérium felügyelői segítségével egy hét alatt 583 puhatestűt szedett össze a kertjében. A felügyelők összesen 35 ezer csigát gyűjtöttek be Miamiban az invázió szeptemberi kezdete és január között. Az afrikai óriáscsiga (Lissachatina fulica) hossza a húsz centimétert is elérheti, átmérője pedig a tíz centimétert. Több évig is élhet, van, amelyik a kilenc évet is megéri. Igen gyorsan szaporodik, évente 1200 petét rak le. Senki sem tudja, hogy az egyik legnagyobb és legfalánkabb csigafaj hogyan került Miamiba.
A Kelet-Afrikából származó csiga már elárasztotta Guadeloupe-ot, Martinique-ot, más karib-tengeri országokat és legutóbb Miamit. 1966-ban egy kisfiú három óriáscsigát tartott háziállatként, és a nagyanyja – belefáradva az unoka házi kedvenceibe – szabadon engedte őket. A három csigának 18 ezer utóda született, kilenc évbe és egymillió dollárba (219 millió forintba) került, mire kiirtották őket. Behozataluk az Egyesült Államokba külön engedély nélkül tilos, de az egyik afro-karibi vallás, a santeria sztárja a csiga.

A csigák visszatérésének „az afro-karibi valláshoz lehet köze, vagy valaki hobbiállatként hozatta, és hagyta megszökni őket?” – tette fel a kérdést Mark Fagan, a floridai mezőgazdasági minisztérium szóvivője.
Az ügyben vizsgálat indul, de egy válságcsoport addig is megkezdte a csigák irtását. Ezek a csigák igen veszélyesek. Igen bőséges nyálukban előfordulhat egy féreg, amely nem halálos kimenetelű, de igen súlyos hasi fájdalmakkal járó agyhártyagyulladást idéz elő. Az afrikai óriáscsiga igen falánk: étrendjén 500 növényfaj szerepel, a földimogyorótól a dinnyéig, és imádja Yolanda falának vakolását, amely a hatalmas házához szükséges kalciumot tartalmazza.
„Ha tartósan letelepednek, egész Florida mezőgazdaságát elpusztíthatják” – mondta Mark Fagan, emlékeztetve, hogy a turizmus után a gazdálkodás a második legfontosabb tevékenység a szövetségi államban. A csigák télen a föld alá rejtőzve téli álomba merülnek, és csak gesztenyebarna, hosszában csíkos házuk tetejéről lehet felismerni őket.
Az egészségügyi szakemberek remélik, hogy a tavaszi trópusi esők visszatérte előtt sikerül csökkenteni a populációt. Minden kertet vasfoszfát granulátummal kezelnek, amitől elmegy az étvágyuk, és abbahagyják a táplálkozást. Az elfogott példányokat a válságstáb laboratóriumába szállítják, ahol Mary Yong kutató tanulmányozza őket, és némelyikükön kísérletezik. A többit alkohollal teli vödörbe merítik, ahonnan a kukába kerülnek. Amikor a vödrök megtelnek, Mary a fagyasztóba teszi a megmaradt csigákat, ahol a hideg végez velük.

Meghalt Donna Summer
Meghalt csütörtökön Donna Summer amerikai énekesnő, akit a disco koronázatlan királynőjeként emlegettek.
Tóth Gabi erősíti Siposék csapatát
Képek - A Mirigyek lepörgőzik Chuck Norrist
Feldühítette a felkészületlen riporter
Kiborult Czutor Zoltán, felrúgta a kávézó székét is
Praktikus ötletek napernyőre
Képek - Nem viccel a tűző nap: ide bújjunk előle!
Visszavonta a feljelentést az első masszőr
"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!

Stumpf István: nem a piacnak, hanem az államnak kell kormányoznia
Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón azt mondta: az elmúlt két évben a kormány kétségtelenül sokat tett az államháztartás, benne a központi költségvetés konszolidálásáért.
Bajnai gyökeres fordulatot szeretne
Visszafogottságot vár Bajnaitól a Fidesz
Pénzügyi csúcs
Bajnai: gyökeres fordulatra van szükség
Hiba volt az euró bevezetése?
Visszasírja a márkát a németek fele
Az NGM közzétette
Nyilvánosak a jövő évi büdzsét megalapozó makroszámok
Sorra bedőlnek a cégek
Nőtt a felszámolások és végelszámolások száma az építőiparban
Évente 120 millió forintnál is többet keresnek
Mesés fizetést kapnak a hongkongi miniszterek

Segítő nyelv: ezt tedd, ha megelőzted az orgazmussal a nőt!
Ha megtörtént a "baleset", és a pasi sokkal előbb a csúcsra jutott, mint a nő, itt az ideje, hogy ne legyen önző. Hogyan kárpótolhatja a hölgyet?
Víz alakíthatja ki az egészségesebb szokásokat?
Megesszük a sok zöldet, ha kapunk hozzá pohár vizet!
Autizmushoz köthető viselkedés a testvéreknél
Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

"Ötszázmillió micsoda?" - Drágán kelt el A kis herceg egy kézirata
A várt összeg sokszorosáért, 385 600 euróért (mintegy 110 millió forint) kelt el egy csütörtöki párizsi árverésen Antoine de Saint-Exupéry (1900-1944) A kis herceg című világhírű regénye egy eddig ismeretlen piszkozata.
Az idén negyvenéves a rendezvény
Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót
Magas színvonal, kiemelkedő teljesítmény
Kitüntették az Országos Idegennyelvű Könyvtárat
A neves moldovai szoprán 75 éves volt
Elhunyt Maria Biesu
Az építész szellemi hagyatékát gondozza
Megalakult a Makovecz Imre Közhasznú Alapítvány
Az időszaki kiállítást szombaton nyitják meg
Pozsonyba költözött a krasznahorkai vármúzeum gyűjteménye
Lezárták a bazilika előtti teret
Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata

Magyarország nyerte el a PIN-díjat
A Belügyminisztérium (BM) megerősítette: az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) az idén Magyarországnak ítéli a közlekedésbiztonsági teljesítményt értékelő PIN-díjat, hozzátéve, hogy Dániával megosztva kapja az ország.
Nem volt megfelelő a műszaki állapotuk
Razzia az M7-esen: sok járművet kivontak a forgalomból
Mentő szállította kórházba a sofőrt
Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között

18+ képek - Hófehérben indít, meztelenül végzi
Vannak nők, akik nem sokat teketóriáznak, ha vetkőzésre kerül a sor, csak a rend kedvéért mutatják meg egy picit, hogy van nekik mindenféle szexi alsóneműjük is. Ez a szöszi cicababa is jobban szereti a természetes állapotát.
Senki sem tudta, hogy hulla hever a házban
Horror: múmia kergette el a betörőt
Vitték, amit értek
Fiatalok bandája tört be a bicskei áruház raktárába
Nem gondolkozott, csak cselekedett az eladó
Műanyag székkel hajtotta ki a késes bolti tolvajt
Punkzenekar készítette az extra hanghordozót
Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
60 ezer lapkát pakolt egymásra függőlegesen
Videó - Rekordot döntött és dominófalakat
Ami mozdítható, azt viszik is
Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:03 Solymári buszbaleset: nem a BKV hibázott
- 23:38 Visszaszállították Tajvanra a világ legöregebb dzsunkáját
- 22:30 Klímavédő smaragdfákat kapott Nyíregyháza
- 21:31 Ritka római pénzekre bukkantak Nagy-Britanniában
- 20:29 Az új iraki olajvezeték veszélyezteti Babilont
- 19:59 Jön a fagy
- 19:48 Kutrucz Katalin: Nincs két egyforma állambiztonsági ügy
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kedvenc zenéink2012.05.17 21:51
- ÍRD LE,2012.05.17 20:36
- Zsidó művészet2012.05.17 20:34
- Mehet az Egyesült Államokba Raúl Castro lánya2012.05.17 20:03
- Harangot loptak egy szerb ortodox templomból Horvátországban2012.05.17 19:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



