Csak az anyagi kár jelentős
Megrázó videó - Kettészakította a tehervonat a kamiont
Hisztériás rohamot kapott egy szemtanú, aki végignézte, amint egy tehervonat sűrű dudálások közepette úgy haladt át a kamion pótkocsiján, mint kés a vajon. A sofőr sértetlenül megúszta a balesetet.
2012.05.07 09:29ma.huSzemélyi sérülés nélkül végződött az a baleset, ami könnyen katasztrófába is torkollhatott volna egy észak-karolinai vasúti kereszteződésben. Az amerikai Kings Mountain város belvárosában az utóbbi másfél év alatt már negyedik alkalommal történt ilyen ütközés, ám egyelőre nincs hír arról, hogy az illetékes hatóságok hogyan próbálják elejét venni egy újabb esetnek.
A pénteken történt ütközést egy amatőr járókelő is rögzítette, a közelében álló nő jól hallhatóan hisztériás rohamot kap a látottak hatására. Egy pótkocsis kamion ragadt be a kereszteződésbe, épp a sínek közepén robbant le a jármű, amikor teljes sebességgel érkezett oda egy teherszállító vonat. A sofőr kétségbeesetten próbálta lejuttatni a kamiont a sínekről, de a háta mögött végül könnyű piheként haladt át a vonat, a levegőbe röpítve a könnyű pamutrakományt.
Amerikában a teherautóknak és a kamionoknak tilos áthaladni a vasúti kereszteződéseken, épp az efféle elakadások miatt, egyelőre nem tudni, a sofőr miért szegte meg a szabályt.
Kapcsolódó írások:
- Megrázó képek - Tűzgolyóként égett a vonattal ütközött tartálykocsi
- Csoda, hogy él: a száguldó vonat lépcsőjén utazott
- Halálra gázolta a vonat a felelőtlen anyát
- Überbrutál: kisgyermek fölött húzott el a Bécs-Sopron-Deutsckerutz személyvonat
- Szerencse és balszerencse: lottófődíj után elütötte a vonat

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat a fültanú
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
Meghalt egy motoros, aki egy pótkocsit vontató traktorral ütközött szerda délután a 86-os főúton a sorokpolányi elágazóban.
Rendet tesz a MÁV
500 önkéntes tisztogat a vasútállomásokon
Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út
Kórházba szállították
Baleset történt a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán
601
Végképp lezárult egy korszak: elhunyt Werner Lang, a Trabant-gyár főkonstruktőre
Két gyalogost ütött el az előző autó
Előzés közben lépett elé a két gyalogos
Budapesten
Szolgálaton kívüli rendőr mentette ki a lángoló autóból - KÉPEK!

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Amatőrökkel figyeltetné meg az aszteroidákat a NASA
- 1:00 Újabb lehetséges krátereket fedeztek fel a Holdon
- 0:30 A világ legvékonyabb okostelefonját dobta piacra a Huawei
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 22:40 Berlusconi fellebbezése: elutasítva!
- 22:22 Elismerték: az FBI drónokat alkalmaz belföldi felderítésre
- 21:54 Mégsem baleset okozta a New York-Párizs járat felrobbanását?
top fórum témák:
- Az Alföldi vezette társulat szombaton tartja utolsó előadását2013.06.19 20:53
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.19 18:02
- A baloldal2013.06.19 18:01
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.06.19 16:06
- A Fidesz a béremelést fényezi, az MSZP katasztrófától tart, az LMP-t az alapellátás aggasztja2013.06.19 15:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



