hirdetés

Videón osztotta meg a sírrablást a tolvaj

Meglovasította Strauss és Brahms fogát: múzeumra "gyűjt"

Ellopta két világhírű zeneszerző egy-egy fogát egy sírrabló, aki azzal magyarázza tettét, hogy múzeumot szeretne alapítani. A rendőrség azonban a kultúra eme formáját kevéssé tartja elfogadhatónak.

2012.07.02 07:29ma.hu
hirdetés

Nagy erőkkel nyomoz az osztrák rendőrség egy tolvaj után, akiről bár elég sokat tudnak, egyelőre mégsem sikerült fülön csípni. A magát csehnek valló tolvaj az interneten dicsekedett el zsákmányaival, sőt, videóval is dokumentálta néhány rablását, épp az egyik közzététele után figyelt fel rá a rendőrség. A felvételen a férfi az egyik híres zeneszerző kriptájának fedelét tolta félre, majd kivette a koponyát és egy harapófogóval kihúzta az egyik fogat.

Az interneten hencegő, kezdőbetűi szerint HL-ként azonosított elkövető elmondta: többek között a keringőkirályként ismert ifj. Johann Strauss, valamint Johannes Brahms német romantikus zeneszerző foga is a birtokában van már, de ezen kívül több száz más sírból gyűjtögetett már össze ezt-azt. Saját bevallása szerint hírességek ereklyéire utazik és később ezekből múzeumot szeretne létesíteni.

A rablássorozat felderítése ugyanakkor nem is olyan egyszerű, mint elsőre látszik, amikor ugyanis 2008-ban a bécsi temetőket felügyelő hivatal jelezte a sírrablásokat a nyomozóknak, azok megállapították, hogy nem érdemes foglalkozni az üggyel, mivel többségük addigra már elévült, így nem lehetett bűncselekményként kezelni. A tisztviselők így végül nem láttak jobb megoldást, mint a helyi médiához fordulni.

A most napvilágra került újabb bizonyítékok arra ösztönözték a hatóságokat, hogy újra megindítsák a nyomozást, miközben a sajtó és a közvélemény nyomása is a titokzatos lopások felderítését várja.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A szájüregi daganatok korai tünetei
2013. máj. 20. 17:11

Hogyan számoljuk ki a véralkoholszintet?
2013. máj. 20. 14:21

A petefészkét is eltávolítják Angelina Jolie-nak! Miért?
2013. máj. 20. 09:11

Égési sérülések - A kezelés aranyszabályai
2013. máj. 20. 06:11

A migrént provokáló tényezők
2013. máj. 19. 21:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.