hirdetés

Súlyos büntetésre vár a csempész

Elfelejtette, hogy gyémántberakásos órát vitt át a határon

Börtön vár arra az orosz turistára, aki saját bevallása szerint egész egyszerűen "megfeledkezett" a nála lévő, milliókat érő gyémántberakásos óráról, amit jelentenie kellett volna a vámnál.

2012.09.19 15:29ma.hu
hirdetés

Nem jelentette be a vámnál a New Yorkból épp hazatérő orosz turista, hogy a csomagjában többek közt egy 1,4 millió euró (380 millió forint) értékű, gyémántokkal gazdagon kirakott fehérarany karóra rejtőzik, ami enyhén szólva túllépi az orosz törvényben meghatározott 10 ezer eurós határt. A vámtisztviselők az értékes időmérőt - amihez hasonlót egyébként David Beckham és Madonna is hord - az egyik kézipoggyászban találták meg.

Az utas a kérdésre azt felelte, az órát a barátaitól kapta és nem is sejtette, hogy mennyit ér. A vámhivatal egyelőre nem döntötte el, hogy egyszerűen csak az óra értékének 30 százalékát kitevő vám megfizetésére kötelezik, vagy csempészés vádjával a bíróság elé viszik a férfit. "Amennyiben bűnösnek találják, a jelentős bírság mellett akár két év börtönre is számíthat az illető" - mondta el a hivatal szóvivője.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2013. máj. 20. 21:11

A tej: ahogyan az orvosok látják
2013. máj. 20. 19:11

A szájüregi daganatok korai tünetei
2013. máj. 20. 17:11

Hogyan számoljuk ki a véralkoholszintet?
2013. máj. 20. 14:21

A petefészkét is eltávolítják Angelina Jolie-nak! Miért?
2013. máj. 20. 09:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.