Nem tudta a katonanő, hogy terhes
Azt hitte, a gyomra fáj, de szült az afgán frontvonalban
Váratlan módon gyarapodott a nyugati szövetségesek legnagyobb afganisztáni támaszpontjának létszáma: egy brit katonanő egészséges gyermeknek adott életet a tábori kórházban.
2012.09.20 15:29MTIA létszámgyarapodás olyannyira váratlan volt, hogy a brit sajtó csütörtöki beszámolója szerint a dél-afganisztáni Camp Bastion támaszponton tüzérként szolgáló édesanya maga sem tudott terhességéről, és alig néhány nappal a szülés előtt még részt vett a városnyi tábort ért nagyszabású tálib támadás visszaverésében.
A meg nem nevezett katonanő a brit hadsereg 12. gépesített dandárjának kötelékében kezdett márciusban afganisztáni frontszolgálatot, és két nappal ezelőtt erős "gyomorfájdalmakra" panaszkodva fordult a támaszpont kórházának orvosaihoz. Maga lepődött meg a legjobban, amikor a vizsgálat után közölték vele, hogy gyomrának semmi baja, viszont néhány perc múlva egy kisfiú édesanyja lesz.
A gyermek öt héttel a rendes idő előtt jött a világra, de teljesen egészséges, csakúgy, mint az újdonsült mama. A brit védelmi minisztérium szóvivője csütörtöki nyilatkozatában közölte, hogy a tárcának előzetesen nem volt tudomása a katonanő terhességéről. A szóvivő hozzátette, hogy a brit hadsereg soha nem küld várandós katonanőket frontszolgálatra - feltéve, hogy tudomást szerez terhességükről.
Charles Heyman őrnagy, a brit hadsereg hivatalos eljárási szabálykönyvének szerkesztője a Daily Mail szerint mindazonáltal "elképesztőnek" nevezte az esetet. Hozzátette: a brit hadvezetésnek nagyon alaposan újra kell gondolnia, hogy a katonanőket milyen vizsgálatoknak vetik alá műveleti bevetések előtt, különös tekintettel arra, hogy például a terhességet egyszerű vizeletvizsgálattal már korai szakaszában ki lehet mutatni.
Most fordult elő első ízben, hogy brit katonanő gyermeknek adott életet az afganisztáni fronton, ám az utóbbi évtizedben igen sok példa volt arra, hogy a brit hadseregben szolgáló női katonák terhességére csak hadszíntéri kivezénylésük után derült fény. A Daily Mail adatai szerint 2003 óta Irakból legalább 102, Afganisztánból legalább 70 brit katonanőt kellett hazavezényelni, miután kiderült, hogy gyermeket várnak.
A most édesanyává lett katonanőért az oxfordi egyetem John Radcliffe klinikájáról utazik ki hamarosan egy orvoscsoport, hogy vigyázzanak a mama és újszülöttje egészségére a hazavezető hosszú repülőúton.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
Több mint 30 ezer ember tekintette meg a cseh koronázási ékszereket, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:29 Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
- 4:29 Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak
- 3:29 Medvegyev: a kormány nem kívánja növelni az államadósságot
- 3:29 Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
- 2:19 Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
- 1:29 Elrabolt állampolgárok - Abe Sindzó tárgyalna
- 0:29 Kínai hajókat rendelt Görögország
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


