Profi módszerrel
Négy napig főzte - megszabadult nejétől a szakács
Egy kaliforniai szakács négy napon át lassú tűzön főzte meg véletlenül megölt felesége holttestét.
2012.09.20 17:29Konrád - ma.hu
Kép: nydailynews.com
Immáron két hete tart David Viens tárgyalása, akit azzal vádolnak, hogy 2009 októberében megölte 39 éves feleségét, Dawn Vienst. A keddi tárgyalási napon lejátszották azokat a felvételeket, amikből kiderült, milyen hátborzongató módon szabadult meg a férfi a nő holttestétől.
A hatóságok tavaly márciusban két alkalommal is kihallgatták a férfit, aki elmondta, hogyan ölte meg feleségét és mit csinált később a holttesttel. A felvételek egy kórházban készültek, mivel Viens - miután rá terelődött a gyanú felesége eltűnése miatt - leugrott egy 25 méter magas szikláról.
A 49 éves férfi elmesélte, hogy 2009. október 18-án leragasztotta felesége száját, majd összekötötte kezeit és lábait - megakadályozandó, hogy részegen és kokain hatása alatt üljön autóba. “Valamilyen okból erőszakos lettem” - mondta Viens.
Ezután elmondta, hogy amikor másnap reggel holtan találta az asszonyt, pánikba esett. A holttestet egy forrásban lévő vízzel teli vashordóba tette, és nehezékeket tett rá, hogy a test a víz alatt maradjon. “Lassan kezdtem el főzni és végül négy napig főztem” - vallotta be a férfi.
Az nem derült ki, hogy hol főzte meg az asszony holttestét, de abban az időben Viens tulajdonában volt a Thyme Contemporary Cafe a kaliforniai Lomitában. Mint elmondta, a felesége koponyáját megtartotta. “Az volt az egyetlen dolog, amitől nem akartam megszabadulni, ha később el akartam volna tenni valahova."
Viens lánya szerint a férfi akkoriban azzal viccelt, hogy megfőzte a feleségét, hogy eltüntesse a bizonyítékokat. A vádlott barátnője szintén vallomást tett a múlt hét során. A tárgyaláson kerekesszékben megjelenő férfi ártatlannak vallotta magát.

Jáksó László: "Kis híján leégettem mindent..."
Jáksó Laci játékaival gyakran az életét veszélyeztette, Kovács Áron már kisfiúként is élt-halt a motorokért, Rákóczi Feri pedig igazi mintagyerek volt. A népszerű rádiósok gyerekkoruk legmeghatározóbb pillanatait elevenítették fel.
Önálló életre kelt a Kedvesem
Könyökén jön ki ByeAlex? Hallgassa svédül vagy oroszul!
Az egész régió felhozatala
Nemzetközi divatshow-val zárul a Gombold újra! Közép-Európa pályázat
A jó hírnév megsértésével vádolják a színészt
Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak

Oroszlányi sertéskereskedők: félmilliárdos kárt okoztak az államnak
A pénzügyi nyomozók az érintett ügyvezetők közül őrizetbe vettek három embert, akiknek a Tatabányai Törvényszék elrendelte az előzetes letartóztatását.
MNB
Június 3-tól kezdődnek az eurólikviditást nyújtó tenderek
Herbert Stepic
Felajánlotta lemondását a Raiffeisen Bank International vezérigazgatója
Fővárosi Közgyűlés
A vártnál jobban alakultak a BKV pénzügyei
PSZÁF-büntetés
Ügyfelekre terhelte a tranzakciós illetéket - 80+10 milliót fizet a KDB Bank
Gfk
Nekünk is jó hír: javult a német fogyasztói hangulat
Moody's
Svájcnak továbbra is jár az "Aaa" adósosztályzat

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
A megnyilatkozás magánemberként is elfogadhatatlan, Kerényi Imre jelenleg azonban miniszterelnöki megbízottként engedi meg magának a tűrhetetlen hangnemet.
Sziget-program
Nick Cave, a Franz Ferdinand és a !!! is jön a Szigetre
BBB
Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság
Azért megtartják...
Eltérítették a Monroe-kiállítás egy részét
Helyi Televíziók Országos Egyesülete
Posztumusz életműdíjat kapott Szalai Annamária
Realitás vagy fikció?
Németország a világ legnépszerűbb országa? - csak a görögök utálják
Cannes
Bemutatták Nagy Dénes művét a Rendezők Kéthete programban

Hatalmas a torlódás az M5-ösön Gyálnál
Az egyik járműből vízbázisú festék folyt a burkolatra, ennek feltakarítása időt vesz igénybe.
Labdarúgó NB I
Ellenőrzések és útlezárások lesznek a Debrecen-Fradi rangadó napján
EU támogatásból
A Körösök Völgyében 76 kilométer új kerékpárút épül
Tűzoltók a helyszínen
Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok

Képek - Új távolsági rekordot állított fel a napelemes repülőgép
Új távolsági rekordot állított fel transzamerikai útjának második szakaszán a Solar Impulse, a világ első, kizárólag napenergiával működő repülőgépe csütörtökre virradóan: 1541 kilométert tett meg leszállás nélkül az arizonai Phoenix és a texasi Dallas-Fort Worth között.
Háromdimenziós nyomtatás
3D nyomtatású légcső mentette meg egy kisbaba életét
Rasszista feliratozás
Megrongálták a váci zsinagógát és a hitközség temetőjét
A köztársasági elnök a horgászok nagykövete lett
Áder János is szereti a kukacot vízbe lógatni
Kétméteres állat feküdt a kunyhójában
Krokodillal éjszakázott a szülinapos horgász
Tragédia
Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:20 A DK feljelenti Gaudi-Nagy Tamást
- 13:17 Húst lopott, mert a halott nagyanyjára emlékeztette
- 13:15 Békekonferencia: Damaszkusz elvi beleegyezését adta a részvételhez
- 13:10 Burgenlandban büntetőeljárás indul A. Tibor leszakadt alkarja miatt
- 12:56 Elődöntős a magyar férfi csapat a teke-vb-n
- 12:53 Visszautasítja Kerényi Imre szavait a Magyar Színházi Társaság
- 12:49 Nemzeti Betegfórum alakult
top fórum témák:
- Trafik - a 6-os villamoson tüntetett a Demokratikus Koalíció2013.05.24 12:40
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.24 12:35
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.24 12:02
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.24 10:48
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


