Idén is őrül tudósok kapták az Ig-Nobelt
Döglött lazacnak mutogatott fényképet - Anti-Nobel-díjat kapott
Egyebek közt a döglött lazacok posztumusz agytevékenységének felfedezését jutalmazták az idén anti-Nobel-díjjal.
2012.09.21 17:29MTIA mostani volt a 22. citromdíjkiosztás az ironikus elismerés történetében. A gála csütörtökön este volt és ahogy mindig, a Harvard Egyetemen, az Egyesült Államok leghíresebb felsőoktatási intézményében. Az egész procedúra szellemi atyja Marc Abrahams, aki 1991-ban alapította a díjat humor által vezérelve, ám olyan tudósok számára, akik nem a humor által vezérelve kutatnak, hanem nagyon is komolyan veszik dolgukat.
A citrom-Nobeleket valódi Nobel-díjasok adják át, de az előbbiekhez nem jár pénzjutalom, sőt, még útiköltségét is a díjazottnak kell állnia. Az idei díjazottak közül kiemelkednek azok a holland pszichológusok, akik felfedezték, hogy ha balra hajolva nézzük, az Eiffel-torony alacsonyabbnak látszik, jobbra dőlve meg nagyobbnak.
A döglött halasok amerikai idegkutatók. Ők lényegében önhibájukon kívül lettek híresek és jogosultak a nemtelen díjra. Mágneses rezonanciával vizsgálgattak agytevékenységet, de emberek előtt bolondozás végett tökön, gumityúkon és döglött lazacon is kipróbálták az érzékeny készüléket. A tök és a gumityúk hozta a papírformát, ám a kimúlt hal esetében agyi reakciókat jelzett a műszer, amikor fényképeket mutogattak a döglött lénynek. Mint kiderült, a műszer kissé megbokrosodott és tévesen jelzett - viszont a csodának híre kélt.
Japán sem maradt ki a nemtelen Nobel-díjból az idén. (Az angol elnevezése a díjnak Ig-Nobel prize, amely szójáték az ignoble szóból fakadón. Ez nemtelent, hitványt jelent, viszont második szótagjának kiejtése megegyezik a Nobel névvel.)
Kurihara Kazuitaka és Csukada Kodzsi nevét áldhatják azok, akik átkozzák az unalmas szónoklatokat. Ezentúl ugyanis a japán duó készülékével elhallgatásra lehet bírni minden szónokot. A szerkezet visszahangosítja a beszélőt akkora csúszással, amely teljesen kizökkenti mondandójából és az illető hamarosan felhagy verbális vergődésével.
A korábbi esztendők antidíjazott felfedezései és kutatási témái közül kiemelkedik, hogy:
- a gyümölcsevő denevérek körében is dívik a felláció, méghozzá rendszeresen,
- a névtelen tehenek kevesebbet tejelnek, mint azok a marhák, melyeknek nevük is van,
- átlagosan húsz centivel messzebbre ugranak a kutyákon élő bolhák, mint a macskákon lakók,
- a harkályok fejfájás- és csőrsérülés-mentesülésének rejtélye,
- a végbélmasszás csukláselállító hatása,
- a ganajtúró bogarak finnyássága (Az alapfelvetés az volt, hogy a szájukban "összefut-e a nyál" bármely ürülék láttán, vagy netán válogatósak. Az eredmény: bizony finnyáskodnak nem egészen ínyükre való tehénlepény láttán.)
- a pislogásmentes embercsoport-fotózás matematikai képlete (minimálisan hány fényképet kell készíteni egy embercsoportról ahhoz, hogy legyen legalább egy fotó, amelyen épp senki sem pislog),
- a tornádók szélsebességének meghatározása csirkekopasztási, azaz baromfivetkeztetési erejük, tollfosztási eredményességük alapján,
- a Limburger sajt- és az emberi lábszag rokonaroma a nőstény malária szúnyogok számára (ugyanúgy vonzza őket a kettő),
- a heringek "szellentésnyelvének" bizonyítása (valóban farukból eregetett légbuborékokkal kommunikálnak),
- a földre eső vajas kenyér zuhanási ideje és a becsapódás erejétől függően rárakódó baktériumok egészségre veszélyes mennyisége közötti összefüggés (a végkonklúzió szerint ha 5 másodpernél rövidebb az esés, még nyugodtan meg lehet enni),
- a pingvinek székletnyomó erejének vizsgálata (az eredmény: négyszerese az embernél mért legerősebbnek)
- "homoszexuális nekrofília" a vadkacsák körében (azaz a döglöttek iránti meleg vágy)
- elefántfelület-kiszámítási matematikai képlet,
- taxisok agynagyobbodása térkép- és utcanévismeret miatt,
- a csirkék homoesztétikai érzéke (jobban szeretik a szép embereket),
- a puszta kezű orrpiszkálás és -túrás hányada (társadalmi) rétegenként és korosztályonként.
Kapcsolódó írások:

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
Az eurót délután negyed négykor 287,92 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kora reggeli 289,69 és a kedd délutáni 289,81 forint után.
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
A jubileumi esten valamennyi szereposztás színre lép, a művészek stafétaként "kézről kézre" adják a szerepeket. Az előadás végén vendégművészek lépnek fel.
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon
Kétmilliárdból
Megújul a pápai Esterházy-kastély
Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeménye
Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
Mulatság, parti
Wagner évforduló, minden pátosz nélkül

Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Egy kilenc hónapos terhes nő sérült meg, mikor három autó karambolozott a 7-es főút agárdi szakaszán.
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Bács-Kiskunban
Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:35 Kamuzni akart az ikertestvérével - de őt is körözték
- 16:35 Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
- 16:23 A Fidesznek nem teszik, hogy "ócsárol" az MSZP
- 16:19 Velencei-tó kapuja - gyanúsított a korábbi nyertes cég vezetője
- 16:12 Kapcsolatban állt Tamerlan Carnajevvel - Floridában lőtte le a férfit az FBI
- 15:57 Agárdi gyermekéheztetés - meghosszabbították a szülők előzetes letartóztatását
- 15:43 Az idősebbek is csak két évig lehetnének előzetesben
top fórum témák:
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


