Holtak vérét szívta a skizofrén férfi
"Anyám kutya volt, nem ember"- állítja az utolsó élő vámpír
Újra feltűnt a vámpír férfi, aki a '80-as években arról híresült el, hogy kiszívta a romániai holtak vérét. A vámpír 1986-ban a konstancai hullaházban gourmandkodott, ahol ifjú holtak szívéből itta ki a vért.
2010.04.02 13:07manna.roAz egyik boncoló asszisztens tisztán emlékszik, hogy egy elektromos áramütés következtében meghalt ifjú boncolásakor a szívnek semmi baja nem volt, egy nappal később viszont hatalmas sebet találtak rajta. Később a temető szélén levő ravatalozóban találtak rá a vámpírra, ahol éjnek idején leverte az épületről a lakatot, majd amikor támadásra indult, a rendőrök ráugrottak, és nem engedték neki, hogy újból megzabálja a halottak vérét. Táskájában az elhunytak képét, gyászszalagokat találtak.
A köztudottan skizofréniában szenvedő férfi a temetéseknél segédkezett, így került áldozatai közelébe. A vámpírt 1987-ben életfogytiglanra ítélték, de három évvel később megszökött a romániai Poiana Mare helységben található elmegyógyintézetből, azóta itt-ott feltűnik, de soha nem sikerült a hatóságoknak újra elfognia a hullagyalázót.
A most 55 éves Pavel Valcu a romániai Vrancea megyében, Gura Calitei nevű helységben tartózkodik a Bocu családnál, de tagadja, hogy vámpírkodással keresné a napi betevőt, és már arra sem emlékszik, hogy miért zárták bolondok házába 1987-ben.
"Én nem csináltam ilyesmit. Hogy szívtam volna ki a halottak vérét? Félek tőlük, hogy is tehettem volna ilyesmit? Nem, nem, nem, nem igaz!" - válaszolta a férfi, amikor megkérdezték tőle, hogy tényleg hullagyalázó vámpírként tevékenykedett-e.
Pavel Valcu tagad: "Nem, nem, nem igaz!"
A férfi élete nehézségeit családi körülményeire vezeti vissza: "Anyám kutya volt, nem ember. Hat hónaposan összekötötte a kezemet és a lábamat, majd a szemétdombon hagyott. Szerencsém, hogy arra járt egy katona, aki megkérdezte, mi van ezzel a gyermekkel. Még most is látszanak a kötél szorítása okozta sebeim" - mutatja Pavel a csuklóit.
Pavelnek a főnöke mutatta meg az újságot, amelyben a vámpírságáról írnak, de a férfi mindent tagadott, egyszerűen nem emlékszik, mi történt vele, és ezen nem is nagyon csodálkozunk, ismerve a romániai tébolydák tébolyult kezelési módszereit.

ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában.
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!

Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
A Tisza-tavon tízmilliós nagyságrendű bevételkiesést okozott a vízkezelőnek, ám segítette a halak természetes szaporodását az elmúlt hetekben levonult árvíz.
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Korok és borok Hévízen
A római korból egészen a 13. századig juthatnak el gasztronómiai és kulturális lehetőségek igénybevétele mellett a látogatók azon a sétaúton, amely Hévíz egregyi városrészében készül. A beruházás remények szerint 2014-ben készül el.
A zeneszerző születésének évfordulóján
Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
Cseh művészek fellépése
Csekkold! - a Katonában
A hagyományok jegyében
Miénk a vár! - fesztivál a Vajdahunyadvárban
Lövések dörrentek
Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat

Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Négy órára nőtt a kamionok átkelési várakozási ideje a Záhony és Csap közötti magyar-ukrán határállomáson szombaton késő délutánig.
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:25 Gemenci Nagydíj - Dér Zsolt nyerte az első szakaszt
- 21:29 Labdarúgó NB I - menetel a Videoton, útban az ezüst felé
- 20:36 Elsőfokú figyelmeztetés: felhőszakadás, jégeső, viharos szél
- 20:26 A Mogyi és az Újbuda nyerte a klubcsapat ob-t
- 20:14 Damaszkuszban pokolgép robbant egy templomnál
- 20:04 Bundesliga - a Schalke az utolsó BL-induló
- 19:53 Bosco Szent János ereklyéjét Veszprémben köszöntötték
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


