A foci vb-n debütál, a szakértők kritizálják
Tüskés tamponnal az erőszak ellen
Úgy kell felhelyezni, mint egy tampont, a belsejében lévő tüskék pedig fennakadnak az erőszaktevő péniszén - az új találmányt az erőszak áldozatává vált nők üdvözlik, a szakemberek viszont a veszélyeire hívják fel a figyelmet.
2010.06.23 17:57ma.huSonnet Ehlers kutatóként dolgozik egy dél-afrikai kórházban, és számos megerőszakolt áldozattal került kapcsolatba munkája során. Sokáig tehetetlenül nézte, mennyire kiveszett az élet az ilyen nők szeméből, mígnem egyik betege, egy 20 éves fiatal nő váratlan megjegyzéssel adott neki ötletet.
„Bárcsak lennének fogaim ott lenn” – mondta, és Ehlers 40 évvel később megalkotta a tökéletes eszközt, ami a Rape-Axe nevet kapta.
A kicsiny szerkezet rugalmas latexből készül, és számos mérnökkel, nőgyógyásszal és pszichológussal folytatott konzultáció eredményeképp tökéletesen illeszkedik a női testbe.
Felhelyezése egy tamponéhoz hasonló, a trükk pedig a belsejében van: apró, visszafelé hajló műanyag fogacskák gondoskodnak arról, hogy az erőszaktevőnek elmenjen a kedve a további tevékenységtől. Igaz, magát a behatolást ez már nem tudja megakadályozni, de ha egyszer beleakadt a pénisz felszínébe, onnan már csak szakszerű orvosi segítséggel lehet eltávolítani, addig pedig még az egyszerű vizelés is erőteljes fájdalmakat okoz. A Rape-Axe-et nem véletlenül pont a foci vb-n dobták piacra, Dél-Afrikában a legmagasabb a nemi erőszakok száma, és az AIDS is jelentős rizikót jelent.
Ehlers doktornő szerint az eszköznek annyira aprók a hegyes kampói, hogy nem sérti fel vérzésig a pénisz felszínét, így az AIDS nem terjedhet át az áldozat szervezetébe. Azok a nők, akik már átestek hasonló krízisen, lelkesen üdvözölték az új eszközt, véleményük szerint mivel kívülről nem lehet tudni, ki használja és ki nem, az erőszakolókat ez el fogja riasztani. A pszichológusok ugyanakkor más veszélyekre hívják fel a figyelmet: szerintük kiszámíthatatlan, hogy a meghiúsult nemi aktus és a kínzó fájdalom mit vált ki az erőszaktevőből, nem történik-e még nagyobb tragédia. Olyan vélemény is akadt, amely szerint ha többen rontanak egy nőre, akkor csak az első erőszaktevő jár rosszul, a többi ellen ez a kis eszköz már nem nyújt védelmet.
Dr. Ehlers szerint ezek a kockázatok eltörpülnek a várható előnyök mellett, úgy véli, nem tudja megakadályozni, hogy a jövőben is áldozattá váljanak a nők vagy akár halállal végződjön a támadás, de legalább csökkenhet ezek száma. Ráadásul a dél-afrikai nők eddig túl kockázatos módszerrel próbáltak védekezni: szivacsba vagy műanyag kupakba rejtett borotvapengét tettek a hüvelyükbe, ami őket magukat is felsérthetett, és a nemi fertőzés ellen nemhogy nem védett, de a vérzés miatt semmi nem állt az AIDS útjába. Elterjedt a nők közt a rendkívül szűk és rövid biciklisnadrág, amit az erőszakolók nem tudtak lerángatni, ez is némi védelmet nyújtott eddig, de nem lehetett biztosra menni.
Ehlers azt mondja, a nők valósággal könyörögtek neki, amikor megtudták, hogy megszületett a várva várt védekezőeszköz. Valódi

Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Bennfentes forrásra hivatkozva olyan sajtóhírek röppentek fel, miszerint nemcsak újraforgatnák A hét mesterlövész című klasszikust, de annak főszerepét Tom Cruise játszaná el.
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei
Erdei nyugalmat biztosítanak a mini hotelek
Képek: Rezidencia a fák között - több méter magasan!
Egyenruhát ölt az egykori beépített szépség
Megint beépítik Sandra Bullockot: újra hekusbőrbe bújik

Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
A pénzügyi stabilitás megteremtése és a gazdasági növekedés ösztönzése nem áll ellentétben egymással, a két célkitűzés nem vagylagos, hanem mindkettő szükséges - hangsúlyozta Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság elnöke az EU-országok csúcsvezetőinek csütörtök kora hajnalba nyúlt brüsszeli megbeszélése után.
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata
Londoni elemzők
Ha tovább gyengül a forint, ismét kamatemelés jöhet
Szeretik a felek a magyar-kínai együttműködést
Kína számít a jó minőségű magyar mezőgépgyártásra
Hamarosan kormány elé kerül
A Wekerle-tervnek nem a pénzosztás a lényege
Schränklert váltja
Budapest Airport - Gerhard Schroeder, az új elnök jól ismeri az országot

Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Kutatók már korábban rájöttek, hogy egy speciális diéta segíthet az epilepsziás rohamokat kivédeni - de vajon hogyan?
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?
Sokkal kevesebb lesz a hibázási lehetőség?
Robotra bízhatjuk nemsokára a szívünket?

Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Több különleges produkció mellett az elmúlt évad legjobb alternatív színházi előadásait is láthatja a közönség a július 23-án kezdődő szegedi Thealter Fesztiválon.
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Zajlanak az egyeztetések
A Magyar Építészeti Múzeum a városligeti múzeumnegyedben kaphat helyet

Csak estére áll helyre a menetrend
20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom-Rajka vonalon, mert a kora délutáni órákban leszakadt a felsővezeték a budapesti szakaszon. A menetrend várhatóan csak estére áll helyre.
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között

Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Különleges reklámmal állt elő egy pékség az egyik brit napilapban: egy speciális illatkapszula segítségével a reggeli újság mellé frissen sült kenyér illatát érezhetik az olvasók.
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Keresi a rendőrség a "vicces" apukát
Játékból mosógépben mosta ki a gyerekét
A külügy is elítéli a cselekményt
Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:21 Razziáztak a NATO-erők: sok tálibot megöltek
- 8:17 Kitelepített felvidéki magyarok találkoznak Bonyhádon
- 8:15 Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
- 7:57 Újabb hullámban támadtak a drónok Pakisztánban: sokan meghaltak
- 7:55 Balotelli nemet mondana a Milannak is
- 7:49 Több ponton is változhat a médiaszabályozás
- 7:38 Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



