hirdetés

Vértócsában találtak rá a szexmunkásra

Tusolás közben robbant fel a melle a pornódívának

Gina-Lisa pornószínésznő saját "szakmai elhivatottságának" lett az áldozata: 300 grammos mellimplantátumai életveszélybe sodorták, miután valósággal felrobbantak a mellei tusolás közben, írja a Click! napilap.

2010.07.15 10:55manna.ro
hirdetés

A német szépség csak vonzóbb szeretett volna lenni, amikor úgy döntött, mindkét mellébe egy-egy 300 grammos szilikonbetétet ültet. A beavatkozás 7 ezer eurójába került. A pornószínésznő a műtét után három nappal éppen tusolt, amikor az egyik melle hatalmasra duzzadt, ő pedig összeesett.

A barátja talált rá az elájult, vértócsában fekvő dívára. Florian azonnal hívta a mentőket. Mint kiderült, a vágáskor keletkezett heg nem forrt be rendesen, a jobb mellében pedig megpattant egy nagyobb ér, innen patakzott a vér.

Sok vért veszített, az orvosoknak azonban sikerült megmenteniük az életét.

Andrei Carantino esztétikai sebész szerint a belső vérzés miatt robbant fel a sztár melle. Elmondta, a dívának tusolás közben is védelmeznie kellett volna a beavatkozás helyét, a kötést nem szabadott volna levennie. Az orvos a Click! lapnak elmondta, ritka, szinte hihetetlen esetről van szó.

Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés

A pénzügyi stabilitás megteremtése és a gazdasági növekedés ösztönzése nem áll ellentétben egymással, a két célkitűzés nem vagylagos, hanem mindkettő szükséges - hangsúlyozta Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság elnöke az EU-országok csúcsvezetőinek csütörtök kora hajnalba nyúlt brüsszeli megbeszélése után.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Előzzük meg a nyári fülbetegségeket!
2012. máj. 24. 05:21

Milyen veszélyeket rejthet a barkácsolás?
2012. máj. 24. 02:51

A hegsérv tünetei, kezelése
2012. máj. 23. 23:23

Veleszületett ferdenyak (congenitalis torticollis)
2012. máj. 23. 21:41

Tudnivalók a méhen kívüli terhességről
2012. máj. 23. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.