hirdetés

A kórházban nem működött több gép sem

Térdsérülésbe halt bele a 8 éves kisfiú

Rosszul lett a kórházban, és életmentő készülékek hiányában az orvosok karjai között halt meg egy nyolc éves kisfiú Olteniţán, írja a Click! című napilap.

2010.08.18 06:29manna.ro
hirdetés

A gyermek pénteken a parkban játszott, elesett, és megsérült a jobb térde. Szülei azonnal a helyi kórházba vitték, ahol kitakarították a sebet, és gipszes kötésbe helyezték a térdét.

Vasárnap reggel viszont erősen hányni kezdett, ezért szülei ismét kórházba rohantak vele, de az újrakötözés is esedékes volt. Az asszisztensnő kicserélte a kötést, mesélik a hozzátartozók, majd az orvos is megnézte, és azt mondta, a gyerek jól van. Amikor megtudta, hogy a gyerek hányt, ECG-t szeretett volna csináltatni, de a készülék nem működött.

A vérnyomásmérő sem ment, ezért az asszisztensnő kézzel mérte meg a gyerek pulzusát, taglalta a gyermek nagynénje. Épp miközben az orvossal beszélt, a kisfiú rosszul lett, görcsök kínozták, és szinte azonnal kómába esett.

A nagynénje nyolcszor hívta a mentőket, de az orvos azt mondta, elboldogul. Kézi újraélesztéssel próbálkoztak, mivel a kórházban ilyen készülék sem volt.

Egy órányi próbálkozás után a fiút halottnak nyilvánították.

Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés

A pénzügyi stabilitás megteremtése és a gazdasági növekedés ösztönzése nem áll ellentétben egymással, a két célkitűzés nem vagylagos, hanem mindkettő szükséges - hangsúlyozta Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso, az Európai Tanács, illetve az Európai Bizottság elnöke az EU-országok csúcsvezetőinek csütörtök kora hajnalba nyúlt brüsszeli megbeszélése után.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Előzzük meg a nyári fülbetegségeket!
2012. máj. 24. 05:21

Milyen veszélyeket rejthet a barkácsolás?
2012. máj. 24. 02:51

A hegsérv tünetei, kezelése
2012. máj. 23. 23:23

Veleszületett ferdenyak (congenitalis torticollis)
2012. máj. 23. 21:41

Tudnivalók a méhen kívüli terhességről
2012. máj. 23. 20:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.