-
Vízisikló bújt a panellakás hálószobájába
Vízisiklót talált egy szegedi nő kedd este, harmadik emeleti panellakásában. Az állatot a Szegedi Vadaspark igazgatója fogta be.
-
Fiatal betörőbandát fogott a rendőrség Abán
Három fiatalkorú fiút fogtak el a körzeti megbízottak kedden kora délután Aba területén. A fiúk, miután egy betörés közben megzavarták őket, a kerítésen átugrálva menekültek.
-
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Kigyulladt egy földszinti lakás szerda hajnalban, a főváros XI. kerületében. A tűzben egy idős férfi vesztette életét.
-
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki a fővárosban bántalmazott egy jegyellenőrt a HÉV-en, majd két közterület-felügyelőt is kedd délután a Boráros téren.
-
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le a szél a kedd délutáni viharban Fejér megyében, egy nő könnyebben megsérült.
-
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság megerősítette: különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját.
-
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki az közelmúltban három idős asszony füléből tépte ki a fülbevalóját, Nagykanizsán.
-
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Halálra gázolt a vonat egy embert kedden Kecskemét és Katonatelep állomás között; ezen a szakaszon egyelőre nem közlekednek a szerelvények.
-
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
Összesen egymillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség egy rajtaütés és egy házkutatás során, a hétfői akciókat követően pedig négy ember ellen indított eljárást Pécsen.
-
Cetlin közölte a bankrabló, hogy fegyvere van
Megpróbált kirabolni egy pénzintézetet egy férfi a főváros VI. kerületében. Papírcetlit tett a pultra, melyen az állt, hogy fegyver van nála. A rendőrök még a bankban elfogták.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:39 Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
- 8:29 Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
- 8:21 Razziáztak a NATO-erők: sok tálibot megöltek
- 8:17 Kitelepített felvidéki magyarok találkoznak Bonyhádon
- 8:15 Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
- 7:57 Újabb hullámban támadtak a drónok Pakisztánban: sokan meghaltak
- 7:55 Balotelli nemet mondana a Milannak is
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.23 16:23
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.23 16:22









