Még a szomszédok is megjelentek!
Hal a tortán: Danny Blue tört-zúzott Schmuck Andor konyhájában
Schmuck Andor hedonista tematikájú vacsoráján még a szomszédok is fakanalat ragadtak, és sorra csöngettek be a fogásokkal - A vendégeket pedig olyan neves művészek szórakoztatták, mint Harangozó Teri, Aradszky László és Danny Blue.
2008.11.27 13:40redlemonA heti társaság egyik nagy kedvence, a mindig gáláns és lovagias Schmuck Andor csütörtökön főz vacsorát Csongrádi Katának, Keleti Györgyinek, Gáspár Lacinak és Bebének.
A hedonista, életörömökre építő menühöz szükséges alapanyagokat természetesen Sági Szilárd, a műsor gasztrokibice vásárolta meg, ahogyan a héten minden egyes nap.

"Mivel a konyhai tudományom nagyjából a tojásrántottáig terjed, az alapanyagokkal nem nagyon tudtam mit kezdeni. Ezért elhatároztam, hogy társadalmasítom a Hal a tortán-t. Ugyanis egy lakótelepi házban lakom, ahol általában a szomszédok idegenként élnek egymás mellett. Hogy ezen változtassak, minden postaládába bedobtam egy üzenetet, hogy Hal a tortán forgatás lesz nálam, jöjjenek bátran, sőt, akár főzhetnek is. Többen olyannyira belelkesültek, hogy még a forgatás végeztével, éjjel fél12-kor is érkezett rántott csirkecomb."
Andorról a többiek folyton hangoztatják, mennyire értékelik a humorát, melyet ezen az estén is megcsillogtat. Főzés közben elmondja, mennyire viccesnek találja, amikor a főzőműsorokban beteszik a nyers ételt a sütőbe, majd 5 perc múlva sülten, teljesen más külsővel veszik elő onnan.
Ezt kifigurázva Andor beteszi a malacot a sütőbe, majd hamarosan sült pulykaként varázsolja elő onnan. A Varázslatos gálaest címszóra hallgató estére a vendégek szmokingban és estélyiben érkeztek, bár Laci csak a helyszínen öltözött át, mert előtte már nem volt rá ideje.
A meghívott meglepetés vendégek névsora is meglehetősen impozáns: Harangozó Teri és Aradszky László énekeltek a vacsoravendégeknek, Danny Blue pedig bűvészmutatványaival kápráztatta el őket.
Igaz, utóbbi összetört néhány poharat, mire begyakorolta mutatványát Andor konyhájában.
Kapcsolódó írások:
- Hal a tortán: Keleti Györgyi kétszer is elsírta magát főzés közben!
- Hal a tortán: Gáspár Lacinál nagy meglepetés várta a vendégeket
- Hal a tortán: Bebe rosszul lesz a saját vacsoráján!
- Hal a tortán: Krisz Rudi barátját Judy Nero oktatja erotikára
- Hal a tortán: Rendkívüli helyszínt választott és még le is nyűgözte őket...
- Hal a tortán: Szalontai Szilvi cirkuszt csinál vendégeinek
- Hal a tortán: Judy Nero magára is veszélyes a konyhában!
- Hal a tortán: Metzker Viki vendégei hajóval érkeztek!
- Hal a tortán: Barokk korba vitte el Novák Angéla a vendégeit
- Hal a tortán: Fresh Andi életét megváltoztatta a közös este?

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



