Apa és fia gyilkolt?
Fordulat a brutális Prikkel-gyilkosságban? Új verzióval állt elő az apa a helyszíni tárgyaláson
Új verzióval állt elő a Prikkel házaspár meggyilkolásával gyanúsított két vádlott egyike, az apa, azon a szerdai helyszíni tárgyaláson, amelynek során a bíróság végigjárta a vádlottak mezőszilasi házától addig a völgykatlanig vezető utat, ahol a felgyújtott autót megtalálták.
2009.04.01 16:13MTIIdős Németh József - akit fiával, egy-egy rabszállító kocsiban, kommandósok kíséretében szállítottak Mezőszilasra,- azt mondta, hogy a házaspár terepjáróját, benne a férj és feleség holttestével, Mezőszilas és Igar között, a határban átadta egy embernek, akit nem nevezett meg. Elmondása szerint a férfit a határból hívta fel telefonon.
A falu szélén találkoztak, ott a meg nem nevezett férfi beült mellé, majd annak a helynek a közelébe hajtottak, ahol a fia várt rá egy másik autóban. Miután az "ismeretlen" elhajtott a terepjáróval, az egyébként nehezen mozgó, s a tárgyalásokra két mankóval érkező vádlott - elmondása szerint - egy domboldalon átvágva, gyalog felment arra helyre, ahol a fiával találkozott, majd visszahajtottak a faluba.
Id. Németh József megmutatta azt a helyet, - egy szántóföld melletti földúton - ahol a fia várt rá. A helyszínre vonatkozó kijelentést ifj. Németh József is megerősítette, ő azonban ezúttal sem tett vallomást. Id. Németh József nem kívánt válaszolni az elmondott új verzióval kapcsolatos kérdésekre, mint mondta, a részletekről - a védőjével való tanácskozást követően - várhatóan a per következő tárgyalásán beszél majd.
A Fejér Megyei Bíróság Édl Gabriella által vezetett büntetőtanácsa, Gál Szilvia, a per ügyésze, s a vádlottak védői a rossz terepviszonyok miatt rendőrségi terepjárókkal tudták csak végigjárni az id. Németh József által megjelölt útvonalat, s jutottak el ahhoz a völgykatlanhoz, ahol 2007. január 4.-én megtalálták a házaspár kiégett kocsiját. A dombokkal, fákkal körülvett, nehezen megközelíthető és észrevehető tisztáson a Prikkel család körbe kerített, virágos emlékhelyet alakított ki a 2006. december 29-én meggyilkolt házaspár emlékére.
A mezőszilasi Ifj. Németh Józsefet és édesapját - társtettesként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés, továbbá jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják. A vádirat szerint ifj. Németh József édesanyjával közös cége bővítésére 2005 augusztusában, havi kamatra, 10 millió forint kölcsönt vett fel Prikkeléktől. A kölcsönadó Prikkel Tamásné volt, a pénz fedezetéül a Németh család mezőszilasi ingatlana szolgált.
Ifj. Németh József kezdetben rendesen fizette a kamatokat, majd előbb a tőketartozás esedékes részletét nem törlesztette a megállapodott határidőre, 2006 november, decemberében pedig már a kamatokkal is adós maradt. Kifizetésükre december 29-ig kapott haladékot. A vádirat szerint apa és fia, hogy szabaduljanak az erőn felül vállalt anyagi terhektől, elhatározták, megölik Prikkeléket, s holttestüket, emberrablásnak álcázva a bűncselekményt, eltüntetik. 2006. december 29-én az adósság visszafizetésének ígéretével a házukhoz csalták őket, ott közölték velük, hogy a kölcsönt nem tudják visszafizetni, s az ezt követően kialakult szóváltás után mindkettőjüket halálra verték.
A holttesteket a terepjáróba tették, a kocsit pedig felgyújtották. A per április 17-én folytatódik.
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



