10 milliókat nyúltak le

Pénzintézeti sikkasztás miatt nyomoznak Nógrád megyében

Egy szécsényi pénzintézet négy dolgozója ellen folytat büntetőeljárást a rendőrség, a már elbocsátott munkatársakat sikkasztással gyanúsítják - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.

2010.02.08 13:49MTI

Az eddig beszerzett adatok, valamint a belső vizsgálat és a tanúk elmondása alapján az elkövetők sajátjukként rendelkeztek a lakosság által különböző megtakarítási formákban elhelyezett összegekkel, és azokkal nem tudtak elszámolni - mondta Medve Judit.

Hozzátette: a nyomozás jelenlegi szakaszában még nem állapítható meg a kár pontos értéke, de az elsikkasztott összeg feltehetően a több 10 millió forintot is meghaladja.

A betéteseket nem érte kár, mert a pénzintézet fizetőképes, a gyanú szerint a dolgozók belső manipulációkkal valósították meg a bűncselekményt - mondta Medve Judit.

Egy szécsényi pénzintézet két kirendeltségének négy munkatársáról van szó, akiket már a belső vizsgálat alapján elbocsátottak - tette hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.