
Egy enyhe depresszió meghosszabítja a nők életét
A depresszió az egész testre kiható betegség, amely nemcsak a szervezetet bolygatja meg, hanem a hangulatot és a gondolkodást is.
2005.12.31 17:55
A depresszió valamilyen formája világszerte érinti a nők 20%-át, a férfiak 10%-át, és a serdülők 5%-át.
Az Egyesült Államokban a leggyakoribb ez a betegség, évente 17,6 millió ember szenvedését okozza. Egy nemrég végzett tanulmány arra a meglepő következtetésre jutott, hogy az előrehaladott korban lévő hölgyek enyhe depresszióval tovább élnek, mint a teljesen kiegyensúlyozottak.
Ez a felfedezés ellentmond az eddig végzett tanulmányok többségének, melyek szoros kapcsolatot vélnek felfedezni a depresszió és a halálozási ráta között. Dan G. Blazert, az Észak-Karolinai Duke Egyetem viselkedéstudományi és pszichiátriai professzorát, szintén meglepték a kutatás eredményei: "Azt eddig is tudtuk, hogy a fiataloknál a depresszió egyértelműen az életkor megrövidülésével hozható összefüggésbe, de ez nem volt olyan egyértelmű az idősebb embereknél." - mondta a professzor. A felmérésből kiderül, hogy egy enyhe, mérsékelt depresszió egyfajta túlélési mechanizmusként, ösztönző, hajtóerőként működik
Beigazolódni látszik a Michigani Egyetem pszichiáterének, Randolph M. Nesse egy korábbi elmélete, amely szerint az enyhén depressziós emberek jobban felkészültek, hogy szembenézzenek a nehézségekkel, és könnyebben távol tartják magukat a veszélyes helyzetektől. Természetesen vannak ellenvélemények: a Pittsburghi Egyetem szakembere, doktor Richard Schulz szerint a depresszió minden formája növeli az elhalálozási arányt.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



