hirdetés

A vörösbor csökkentheti a tüdőrák esélyét

Egy kis mintán végzett vizsgálat eredményei szerint napi egy pohár vörösbor 13 százalékkal csökkenti a tüdőrák kialakulásának esélyét.
2004.10.29 17:58, Forrás: National Geographic

hirdetés

A spanyol Santiago de Compostela Egyetem kutatói tüdőrákos és más betegségben szenvedő betegek életvitelét vizsgálták. A mnegkérdezett alanyok többsége hatvanas éveiben járó férfi volt: 132 tüdőrákos és 187 egyéb ok miatt kórházban fekvő beteg.

A kérdőív rákérdezett a táplálkozási szokásokra, dohányzásra, foglalkozásra és a naponta elfogyasztott alkohol mennyiségére és típusára, ezen belül arra is, hogy főleg fehér, vörös vagy rozé bort fogyaszt-e az illető.

Az eredmények szerint mindkét csoport nagyjából azonos mennyiségű bort fogyasztott: naponta mintegy három és fél pohárral. A tüdőrákos csoportnak azonban csak egyharmada ivott rendszeresen vörösbort, míg a másik csoportnak felére jellemző volt ez.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörösbornak szerepe lehet a tüdőrák kialakulásának megakadályozásában. Ebben igen hasznosak lehetnek a benne található tanninok, amelyek antioxidáns tulajdonságuknál fogva sejtvédő hatást fejtenek ki, valamint a resveratrol, amiről ismeretes, hogy hátráltatja a daganatok kifejlődését és növekedését.

Ennek ellenére a kutatók senkinek sem ajánlják, hogy drasztikusan növelje vörösborfogyasztását. Az alkohol ugyanis igazoltan növeli a száj-, gége-, garat- és nyelőcsőrák kialakulásának valószínűségét, valamint gyaníthatóan az emlőrák megjelenésének esélyét is kismértékben növeli.

A kutatás vezetője, Dr. Alberto Ruano-Rovina szerint a tüdőrák elkerülésének legjobb módja a dohányzás abbahagyása illetve el nem kezdése, hiszen a tüdőrákok többségének hátterében ez a szenvedély áll.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Mennyi szóját fogyasszunk?
2012. febr. 9. 23:23

A hasi elhízás és a depresszió
2012. febr. 9. 21:41

A horkolás tünet!
2012. febr. 9. 20:11

A gyorssízés és a vadsízés: Miért extrém sport?
2012. febr. 9. 18:37

Bőrtünetek - A cukorbetegség első jelei lehetnek
2012. febr. 9. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.