hirdetés

Fridi: utaznak rám a rendőrök

Friderikusz Sándor szerint nem véletlen, hogy ittas vezetésen fogták vasárnap este. Szerinte már vártak rá a hatóság emberei.
2005.01.15 08:59

hirdetés

Mint ismeretes, Fridit a hétvégén megállították a rendőrök, majd miután bevallotta két pohár bor elfogyasztását, megszondáztatták. A hatóság szabálysértési eljárást indított ellene. Eddig tiszta is lenne az ügy, csakhogy Fridi szerint nem ennyire egyszerű az eset.

Mint a televíziós személyiség elmondta, a rendőrök látták, amint egy ismerősével vacsorázik, többször elhajtottak a vendéglő előtt. Majd utána mentek, harmincegyszer megfújatták vele a szondát, nem volt náluk se toll, se büntetőcédula.

Az V. kerületi kapitány szerint másként alakult az este. Eszerint emberei azért mentek Fridi után, mert nem kapcsolta be az irányjelzőjét, és úgy jártak el vele, mint bárki mással tették volna. Fridinek nem sikerült megfújnia a szondát, majd mikor felajánlották neki, hogy bekísérik vértesztre, azonnal sikerült neki ez.

Fridi másnap felhívta a kapitányt, hosszasan szidalmazta, és arról beszélt, megsértette személyisége jogait, mondván, ő adta ki a sajtónak Friderikuszt. Mészáros Péter kapitány ezt határozottan cáfolta. (Mai Nap híre alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Fridi ittasan vezetett RTL: hülye, aki Friderikusztól műsort vesz Nem rázná meg Friderikuszt a büntetés Friderikusz 210 millióval jön az RTL-nek Friderikusz önhitt, gátlástalan vagy túl nagy egyéniség? Friderikusz-ügy: Nem küldték a kazettát, nem lesz vizsgálat Felmondása után is kiváló tárgyalási pozícióban van Friderikusz MTV: Pálffy veszi át Friderikusz helyét? Friderikusz szerint Rudi alantas eszközökkel él Friderikusz távozik a köztévéből - az MTV sok sikert kíván

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

A leggyakoribb kismama-félelmek
2012. febr. 11. 12:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.