
A kullancsok betegségeket váltanak ki - Védekezzünk ellene!
Van, aki túrázik, kirándul, mások gombát szednek, kiskertjükben vagy hétvégi házuk telkén dolgoznak, és vannak, akik foglalkozásának helyszíne az erdő és mező.
2005.06.22 16:02, Forrás: Health Communication Hungary
A meleg időjárás előcsalja és aktivizálja a kullancsokat is. A kemény, hosszú tél ugyan megritkítja őket, de az enyhe telet veszteség nélkül vészelik át, és ilyenkor már kora tavasszal megjelennek az első kullancsbetegségek. 2004-ben 12 kullancsvírus okozta agyvelőgyulladás fordult elő Vas megyében, köztük egy bénulásos esettel. Az idén májusban eddig már három kullancsencephalitis volt Vas megyében. A Lyme-kóros betegek száma ennél lényegesen több, de az antibiotikum kezelésre valamennyien meggyógyultak.
A kullancscsípés nagy ijedtséget okoz, pedig ez a riadalom elkerülhető, ha megismerjük a kórokozókat. A kullancsokban tucatnyi baktérium, vírus és egysejtű is gazdára lel. A hazai kullancsok jelenlegi ismereteink szerint kilencféle betegséget terjeszthetnek, melyek közül egyet vírus, egyet egysejtű parazita, a többit baktériumok okoznak.
A vírusos agyvelőgyulladás védőoltással megelőzhető, a többi betegség pedig antibiotikummal gyógyítható. Tehát nem állunk tehetetlenül a betegségekkel szemben: többségüket eredményesen lehet kezelni, amelyiknél pedig nincs specifikus kezelési lehetőség, azzal szemben hatásos védőoltással rendelkezünk.
Egyik budapesti laboratórium "kullancsvizsgálatot" hirdet, azt ígérve, hogy megmondja, fertőzött-e a kullancs. Ennek az információnak kétes az értéke mind a beteg, mind pedig az orvos számára. A beküldött kullancsról csak a Lyme-kór kórokozója vonatkozásában ad leletet a laboratórium. Ha negatív az eredmény, ettől függetlenül még hordozhatja a kullancs a többi nyolc kórokozó valamelyikét, esetleg egyszerre többet is, tehát hamis biztonságérzetet ad.
Amennyiben pedig pozitív az eredmény, az sem jelent feltétlenül fertőzést, és tünetek hiányában "megelőző" antibiotikumkezelés sem javasolt. Nem árt tudni, hogy a kullancsvizsgálat üzleti vállalkozás. Minden kullancscsípés magában hordozza a fertőzés veszélyét, de a csípést elszenvedett személy ehhez képest mégis ritkán lesz beteg.
A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek többsége a csípés után 3-30 nap között jelentkezik.
Mit kell figyelni? Mi a teendő?
Először is, ha lehet, védekezzünk a kullancscsípés ellen. Ez a legjobb megelőzés. A megfelelő öltözék (pl. nadrágszárra felhúzott zokni, nadrágba betűrt ing), a kullancsot távol tartó riasztó kenőcsök krémek 3-4 óráig hatásosak, utána ismételni kell használatukat. Tévhit, hogy a polybé tabletta riasztja a kullancsokat, ezzel szemben biztosan kellemetlen vizelet- és testszagot okoz.

Ha nem sikerült megelőzni a csípést, mielőbb el kell távolítani a kullancsot. Minél tovább tartózkodik a kullancs a bőrben, annál nagyobb a fertőzés esélye. A napi "kullancsvizit" célszerű minden kirándulás, kertészkedés, erdei-mezei munka után. A magunk számára nem látható testrészeket a családtagok vagy mi magunk tükörrel vizsgálhatjuk át. A gyermekek fehér bőrén a szülő könnyen észreveszi a kifejlett kullancsot.
A kullancslárva észrevételéhez azonban nagyon jó szem kell. Egy alkalommal csecsemő tanácsadáson egy anya mutatta a 8 hónapos csecsemője nyakát, hogy ott lát "valamit". Az alig 1 milliméteres "valami" a mikroszkóp alatt vizsgálva kullancslárvának bizonyult. Így könnyen érthető, hogy miért csak a betegek fele emlékszik a kullancscsípésre. A kullancs eltávolítása nem orvosi feladat. Egy egyszerű csipesszel mindenki elvégezheti. A gyakorlott vadászok, erdőn dolgozók között akad, aki a kés hegyével is ki tudja emelni a bőrbe fúródott kullancsot.
Ha eltávolításkor a kullancs feje bennszakad, akkor sincs baj. Két hét alatt idegentestként (mint egy szálka) kilökődik. Ellenben, ha megpróbáljuk tűvel vagy egyéb eszközökkel kiszedegetni a fej darabkáit, menthetetlenül befertőzzük a csípés helyét, aminek bőrgyulladás, esetleg orbánc lesz a következménye.
Jegyezzük fel a kullancscsípés és az eltávolítás idejét (erre a későbbiekben szükség lehet). A kullancsbetegségek többsége két héten belül jelentkezik. A legfontosabb tünetek: láz, fejfájás, bőrpír, nyirokmirigy-duzzanat.
Mi látható a kullancscsípés helyén?
Az eltávolított kullancs helye lehet teljesen békés, reakciómentes. Máskor, főleg, ha a kullancs hosszabb ideig volt a bőrben, lencsényi halványpiros göb látható. A kullancs nyálára érzékeny személyekben 2-3 cm-es élénkpiros viszkető folt jelentkezik, amely a következő 2-3 nap alatt magától elhalványodik. Ettől sokat megijednek, pedig ez nem Lyme-kór.
Azonban a csípés után legalább 3 nappal, esetleg hetekkel később kezdődő, fokozatosan növekvő, vándorló bőrpír a Lyme-kór korai tünete, amely kezelést igényel.
Milyen jelentősége van a láznak?
A kullancsok által terjesztett fertőző betegségek további fontos tünete lehet a láz, különösen kullancsencephalitisben és tularemiában, de a ritkább kullancs terjesztette betegségekben is. A Lyme-kórra viszont nem jellemző a láz.
Milyen betegségekre utal a nyirokmirigy-duzzanat?
A nyirokmirigy-duzzanat a kullancscsípéshez legközelebb eső régióban tularemiában (nyúlpestis), bartonellosisban és TIBOLA -fertőzésben fordul elő. Fontos azonban tudni, hogy a nyirokmirigy-duzzanat számos más fertőző és nem fertőző betegség kísérő tünete lehet, ezért az orvosi vizsgálat elengedhetetlen.
Ízületi és más mozgásszervi panaszok
Heveny lázas betegség kezdetén nem ritka a végtagfájdalom (pl. influenza, egyéb légúti fertőzések), amely azonban a láztalanodással egyidejűleg fokozatosan elmúlik. A kullancsencephalitis kezdetés is jelentkezhet végtagfájdalom. A Lyme- kór késői tünetei között előfordulhat egy-egy nagyízület fájdalmas duzzanata. A szimmetrikus (kétoldali) ízületi fájdalom azonban nem jellemző a Lyme-kórra.
A kullacsok terjesztette betegségek lappangási ideje 3 nap és egy hónap között van. Egy hónapnál hosszabb lappangási ideje csak a késői Lyme-kórnak van. Ennek felismeréséhez infektológus szakorvos segítségét célszerű igénybe venni.
Az ország erdeiben és bokros-csalitos tájain, főleg a Nyugat-Dunántúlon, igen elterjedtek a kullancsok. A legtöbb megbetegedést Zala, Somogy, Vas, Győr-Moson-Sopron megyéből jelentik. Kullancscsípés azonban a kiskertben és városi (fővárosi) parkban is szerezhető!
A kullancsencephalitis súlyos idegrendszeri tünetekkel, nem ritkán izombénulással és kellemetlen maradványtünetekkel járó betegség. Minden korosztályt érinthet, de legsúlyosabban a felnőtt férfiak betegednek meg. Gyermekek betegsége mások és a saját megfigyelésünk alapján is enyhébben zajlik.
A kullancscsípés után néhány nappal hőemelkedés, láz jelentkezik, izomfájdalom, fejfájás kíséretében, mely 4-5 nap után 2-3 napra megszűnik, majd újabb láz, heves fejfájás, hányás jelentkezik, amikor a beteg általában kórházba kerül. Előfordul, hogy 2-3 hete tartó lázas betegség miatt kerül a beteg kórházba. A diagnózist az agyvíz vizsgálata gerinccsapolással biztosítja, a szerológiai vizsgálat megerősíti. Foglalkozás körében szerzett kullancsencephalitis nem fordulhatna elő, mert a munkáltatónak kötelessége az oltást felajánlani minden új dolgozónak.
A kullancsencephalitis elleni védőoltás kb. 15 éve hozzáférhető a hazai gyógyszertárakban. Az oltási sorozat három adagból áll: az első oltás után 1, majd 12 hónap múlva, ezután pedig háromévenként egy újraoltás szükséges. A gyorsított immunizálás azok számára javasolt, ahol nincs idő az egy hónap kivárására. Ebben az esetben az első oltás után 1 héttel kapják a másodikat, újabb két hét múlva a harmadikat, majd 12 hónap múlva a negyediket. Ettől kezdve szintén háromévenként ajánlatos az emlékeztető oltás.
Felnőttek és gyermekek számára külön oltóanyag van forgalomban. Az oltási reakció enyhe: az első oltás napján magától múló hőemelkedés és fejfájás jelentkezhet, a többi oltásnál még ennyi reakció sincs. Az oltás helye 2-3 napig érzékeny. Szabályszerűen oltott felnőtt esetében gyakorlatilag nem fordul elő kullancsencephalitis.
Kétszáz kullancsencephalitises betegünk adatait feldolgozva, egy beteg volt, aki két és fél évvel korábban kapott oltása ellenére megbetegedett, de betegsége könnyű lefolyású volt. A kétszáz betegből 12 (6%) bénult. A bénulás nélkül gyógyultak közül többen panaszkodtak alvási-, vagy memóriazavarra, egyesekben karakterváltozás figyelhető meg. A kullancsencephalitis elleni védőoltást egyéves kor után ajánlható mindazoknak, akik védettséget szeretnének.
A kullancsok hozzátartoznak a környezetünkhöz. Kiirtásukra tett minden kísérlet sokkal nagyobb környezeti kárral járna, mint megtanulni a védekezést, amellyel az általuk terjesztett betegségek elkerülhetők.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Egyre több a kullancs okozta agyhártyagyulladás
Támadnak a kullancsok
Vigyázat, kullancsveszély!

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Hányszor állt sorba Sarah Nicola mellekért?!
18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:45
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



