
Rovarcsípés és az allergia
A rovarcsípés-allergia viszonylag ritka, mégis nagy figyelmet keltő allergiaforma, mely a kiemelt figyelmet annak köszönheti, hogy az allergia ezen formájában szinte csak súlyos (anafilaxiás) lefolyás fordul elő.
2005.07.26 16:56, Forrás: Budai Allergiaközpont
A lakosság közel 2%-a érintett rovarcsípés-allergiától. Gyakorisági szempontból nem állapítható meg, hogy a felnőtteknél vagy a gyerekeknél fordul-e elő sűrűbben rovarcsípés és az ezt követő túlérzékenységi reakció. Ezen a téren leginkább azt kell szem előtt tartanunk, hogy a gyermekek a megfelelő ismeretek hiánya miatt sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve a rovarokkal való találkozás alkalmával.
Mivel elegendő információval laikusként ritkán rendelkezünk ezen a területen, a Budai Allergiaközpont (www.allergiakozpont.hu) szakemberei naprakész tájékoztatást adnak az olvasóknak, s felhívják a figyelmet azokra a tényezőkre, melyek ismeretében az érintettek felkészülten és higgadtan kezelhetik a rovarcsípés okozta tüneteket.
Csípést okozhat szúnyog, darázs, méh, bögöly, pók, hangya, kullancs vagy medúza. A leggyakoribb, allergiás reakciót okozó rovarok a méhek és darazsak.
Normális válaszreakció A normális reakció lehet helyi, vagyis viszketés, fájdalom, vörös duzzanat a csípés helye körül, illetve kiterjedt, a csípésen túlterjedő (pl. a bokán történő csípés esetén beduzzadhat az egész láb; noha ez ijesztőnek látszik, ez is normális válasz).
Allergiás válaszreakció Az allergiás válaszreakciónál az egész szervezet részt vesz a gyulladásos folyamatokban. Enyhe esetben az egész testre kiterjedő viszketés, csalánkiütés és vizenyő léphet fel, mely erőteljesebb lehet lazább szövettel bíró testrészeken (pl. ajkak).
Súlyos esetben a bőrtüneteket más szervrendszerek - keringés, idegrendszer, vese, emésztőrendszer, légzőrendszer - válasza is kíséri. Így szapora szívverés, vérnyomásesés, zavartság, hányás, hasmenés, eszméletvesztés, sokk alakulhat ki.
Noha ez a súlyos allergiás reakció nem gyakori, 10 percen belül szívleálláshoz, eszméletvesztéshez vezethet, így legsúlyosabb formában a csípés hatása akár halálos is lehet.
Fontos, hogy a tünetek észlelésekor azonnal kérjen orvosi segítséget, vagy hívjon mentőt!
Kivizsgálás - allergia vagy sem? Az allergia kimutatása vérből való ellenanyagszint meghatározásával történik, amit allergológus szakorvos végezhet. A kivizsgálás azért nagyon fontos, mert valódi allergia esetén a beteg folyamatos életveszélyben van.
Ha beigazolódik az allergia, mindig legyen a betegnél adrenalin injekció! Súlyos allergia esetén soha nem szabad egyedül túrázni, vitorlázni, úszni, illetve egyéb tevékenységet tölteni a szabadban.
Jótanácsok, hogyan lehet elkerülni a rovarcsípést?
- Tanuljuk meg felismerni, és soha ne bolygassuk a rovarok fészkét. A ház körüli fészkek, öntözőkannák, egyéb nedves helyek rendszeres rovarirtását bízzuk rovarirtó szakemberre.
- Ne járkáljunk mezítláb a fűben (a méhek szívesen tartózkodnak a lóherén), a kerti munkák során legyünk óvatosak.
- Ha a rovar a közelben van, inkább menjünk arrébb és ne próbáljuk meg hadonászva elkergetni. Ha bőrünkre száll, ne üssük agyon, hanem finoman seperjük le, vagy türelmesen várjuk meg, amíg elszáll.
- A méhek és a darazsak gyakran belemásznak a korábban kinyitott és akár csak kis időre is félretett dobozos italokba, vagy az épp nem fogyasztott ételekbe; innen a szájüregbe jutva súlyos következményekkel járó csípést okozhatnak.
- Kerüljük az erős illatok használatát (parfümök, naptejek, olajok, hajlakk), mert ezek vonzzák a rovarokat. Ne viseljünk élénk színű, virágmintás, bő és lenge ruhákat.
- A hálószoba ablakát nappal tartsuk zárva, a lakás ajtóin, ablakain pedig használjunk szúnyoghálót.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Itt az allergia-szezon!
Tettekkel az allergia ellen - az MSZP nem a levegőbe beszél!
Jövedelem-nyilatkozat allergia-gyógyszerért!
Tengeri rákokkal az allergia ellen
Immunterápia és allergia

Kivágatja legújabb filmjéből Carla Bruni jeleneteit Woody Allen
Kivágatja a Carla Brunival, a francia first ladyvel forgatott jeleneteket legújabb, Midnight in Paris (Éjfél Párizsban) című romantikus vígjátékából Woody Allen - állítja a Bakchich nevű online lap.
Az igazi szex rovására megy
Nagyobb élvezetet érzünk önkielégítés során?
Kényeztesd magad okosan, ne pazarolj!
Tippek, hogyan akadályozd meg, ha szórod a pénzt!
Elég volt a pörgésből?
Dilemma harminc után: párban élj vagy páratlanul?
Fogyás akár három nap alatt
Diéta: A gyömbér rizzsel csodákra képes
Évente 15 kiló is leadható
Hogyan kell száz kalóriával többet elégetni naponta?
Adunk néhány tippet
A reggeli órák kínos percei egy friss kapcsolatban?

Kissé gyengült a forint reggel
Kismértékben gyengült a forint csütörtök reggel az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti árfolyamhoz képest; egy euró 287,16 forintba került 7 óra körül a nemzetközi bankközi devizapiacon, az előző esti 286,78 forint után, a svájci frankot pedig 223,90 forinton jegyezték, a szerda esti 222,67 forint után.
200 milliárdnyi bankadót tervez beszedni
Matolcsy: Jövőre 3 százalék alatt lesz az államháztartási hiány
A kockázatkerülkés volt a forint veszte
A forint korrigálta veszteségeit délutánra
A kisboltok jelentősége csökken
A szupermarketek térnyerése várható a következő 10 évben
Tovább nőtt a munkanélküliség
Könnyebb az élet diplomával
Jaj a devizahiteleseknek
Gyengült a forint, a svájci frank 225 forint felett
Deficit deficit hátán
Államháztartás: 1.081 milliárd forint hiány az első nyolc hónapban

Az interneten elemezzük saját leleteinket?
A világhálón zajlik már az életünk komoly része. Keresünk, összehasonlítunk, vásárolunk, ügyet intézünk, híreket olvasunk és tévét nézünk. Kimeríthetetlen a tárház.
A mozgás fontossága életünkben
A mozgásszegénység veszélyes lehet!
Egyelőre a mennyiséget változtassa!
Cigi: Ha nem leszokni akar, csak csökkenteni...
Az iszákos társak csak rontanak a helyzeten
A gének is húznak az alkoholmámor felé?
Utasítás a nemzeti erőforrás minisztertől
Kozmetikai rendelet: Tilos a verbéna és egyes illóolajok
A savas táplálékok is károsíthatják
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
Nyugibogyó, "házilag"
Antidepresszánst is termel a szervezet?

Natalie Portman küzd a túlélésért
Alfonso Cauron a Fekete hattyú sztárját szemelte ki legújabb, Gravitáció című filmje főszerepére.
Angelina Jolie árvízkárosultakat látogat
Képek: Muzulmán viseletbe öltözött a Salt ügynök sztárja
Alma Mahleré és Faludy Györgyé az ősz
A Petőfi Irodalmi Múzeum jól belehúz
Rekord idő alatt váltak sztárrá
Pálinka-díjas a Magna Cum Laude
Mark David Chapman kérelmét elutasították
Börtönben marad John Lennon gyilkosa
Mai Muzsika: Frenk - Nagyvárosi éjszakák
Magyarosan funkba fulladni ennél szebben nem is lehet
Tizenöt kategóriában adják át
Nyilvánosságra hozták a Színikritikusok Díjának jelöltjeit

Rekordforgalom az Audinál
Rekordforgalmat bonyolított le augusztusban az Audi: több mint 80 ezer autó adtak el az év nyolcadik hónapjában, 22 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
Több bank hitelét is akarják ajánlani
Már többszáz autókereskedő kérte, hogy többes ügynök lehessen
Minden márka képviselteti már magát
Csak jövője van az elektromos autónak
Sok ember, még több autóval
Kínában legalább 200 millió autó lesz 2020-ban
A gázolaj marad 324 forinton
Ezúttal csak a benzin ára nő
Kifinomult elegancia, négy keréken
Új arculat, plusz száguldás - megújult a Citroën C4 Picasso!
Új Delhi közelében készül a gyáregység
A Suzuki évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában

Kovács Lázár mentheti meg a sittől volt szeretőjét?
A sztárszakács ügyvédje szerint súlyos következményei lehetnek annak, hogy az ex-szerető, Andrea hazudta a megtámadását - Kovács Lázár jóindulatán is múlhat, börtönbe kerül-e a fiatal anyuka!
"Más nőre se tudok nézni úgy, ahogy korábban..."
Gesztesi újra összeköltözne Claudiával
Az R-Go frontembere csak hármasban tudja...
Szikora Robi: Infantilis vagyok!
Letiltották a Megasztár-filmet
Indiana Jones nem reklámozhatja a tehetségkutatót
Képekkel: Eva Mendes megőrült?
Elmegyógyintézetbe vonult a híres színésznő
Larissa Riquelme focirajongóknak meztelenkedik
Sistergős fotók: Lelátón vetkőzött pucérra a dúskeblű szépség!
Nem áll kamera elé, amíg nem elégedett
Kacifántos? - Eszenyi Enikő bárhogyan nem zsűrizik
top fórum témák:
- Zsinórban veszti el a pereket a BKV2010.09.09 08:49
- NyilasMisi figyelmébe2010.09.09 08:43
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2010.09.09 08:28
- Mesterházy: Orbán politikai drogdíler2010.09.09 06:44
- Lázadás2010.09.08 23:35
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




