hirdetés

Agyelszívás után "fiatalelszívás"

Nemcsak a hagyományos agyelszívással, hanem "fiatalelszívással" is szembe kell nézniük az új EU-tagállamoknak - áll egy civil szervezet jelentésében.
2005.08.12 11:24, Forrás: eurohirek.hu

hirdetés

A European Citizen Action Service (ECAS) civil szervezet dokumentuma szerint a felsőfokú végzettségű fiatalok 3-5 százaléka a térségből nyugatabbra költözik, jobban fizetett állásban helyezkedik el. Ezt bizonyítja, hogy a statisztikai adatok szerint az új tagországokból a nyugati EU-tagoknál munkát vállalók szinte kizárólag fiatalok (18 és 34 év közöttiek) és egyébként férfiak.

A legnagyobb új tagországból, Lengyelországból dolgoznak a legtöbben külföldön: Nagy-Britanniában csaknem 100 ezren (ez a külföldi munkavállalók 56 százaléka!), Írországban 40 ezren, és Svédországban is a legmagasabb, 60 százalék a lengyelek aránya a vendégmunkások között (egyelőre ebben a három országban tudnak szabadon munkát vállalni az új tagországok polgárai). Varsóban egy külön előkészítő iskolát alapítottak, ahol a Nagy-Britanniába dolgozni utazó fogorvosokat készítik fel.

Németországban csak a hét év átmeneti időszak letelte után nyílik meg a teljes jogú munkavállalás lehetősége, de a lengyelek már most is nagy számban jelen vannak: 216.575 időszaki munkást és közel 20 ezer szerződéses munkavállalót tartottak számon 2004 első felében.

Az ECAS-nak az EU-bővítés óta regisztrált statisztikai adataiból az derül ki, hogy a régi EU-tagországokat nem lepték el a külföldi vendégmunkások, pedig a régi tagországokban sokan ettől tartottak. Érdekes jelenség, hogy mivel Nagy-Britanniában, Írországban és Svédországban ideiglenesen vállalnak munkát a külföldiek, ezért családjuk nélkül érkeznek, és olyan tevékenységet végeznek, amit már mindenki más visszautasított.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

A flamand fiatalok már 15 évesen szexelnek A fiatalok bíznak az európai intézményekben "Fiatalok útja Európában" pályázat A német fiatalok fele nem hallott a holokausztról Egy népszavazás tanulságai: több figyelmet a fiataloknak! Sportra fel! - Lusták és kövérek az EU fiataljai Energiaitalokkal csábítják az EU-népszavazásra a spanyol fiatalokat Örül új hajának a megfiatalított Berlusconi Kiábrándultabbak a kelet-európai fiatalok Nem szólhat fiatalhoz a belga alkoholreklám?

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Úttörő beavatkozás Debrecenben
2012. febr. 4. 16:40

Jelentősen csökkenthetőek az időskori látászavarok
2012. febr. 4. 14:07

Májrák: a betegség és tünetei
2012. febr. 4. 12:41

Protonpumpagátlók és dohányzás - Kockázatos páros?
2012. febr. 4. 10:51

Együtt élni a Bechterew-kórral
2012. febr. 4. 09:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.