
Létrejött a Magyar Dohányzásellenes Koalíció
2005. augusztus 30-án 13, a dohányzás visszaszorítása terén aktív civil szervezet létrehozta a Magyar Dohányzásellenes Koalíció-t (MDK).
2005.08.31 18:02
A Koalíció létrehozását az Egészségünkért a XXI. században Alapítvány indította el és biztosítja annak működéséhez szükséges anyagi hátteret. Az MDK szakmai szervezetek informális hálózata, melynek fő célja, hogy hatékony lobbi-tevékenységgel elősegítse a világ más részein már bevált dohányzásellenes intézkedések hazai bevezetését. Ennek érdekében jól működő kapcsolatot kívánnak kiépíteni a hazai médiumokkal, a döntéshozókkal és a minisztériumi tisztségviselőkkel annak érdekében, hogy a dohányzás elleni fellépés a nagyközönség és az egészségpolitika figyelmének középpontjába kerüljön és maradjon.
A Koalíciónak csak olyan civil szervezetek lehetnek tagjai, melyeknek nem volt és jelenleg sincs kapcsolatuk dohányipari cégekkel és azok érdekképviseleti szervezeteivel, azokkal nem működnek együtt és tőlük semmilyen anyagi támogatást a múltban nem fogadtak el.
A Koalíció megalakulását követően felvételét kéri a European Network for Smoking Prevention (ENSP) nemzetközi civil szervezetbe, mely európai szinten koordinálja a nemzeti dohányzásellenes civil szervezetek működését. Az ENSP-nek jelenleg az Európai Unió 20 tagállamának nemzeti dohányzásellenes koalíciója a tagja. A nemzeti hálózatokon keresztül az ENSP 530 európai dohányzásellenes szervezettel áll kapcsolatban és ezeknek biztosítja a páneurópai reprezentációt.
Az ENSP-nek jelenleg még nincs magyar tagszervezete, az ENSP-ben a magyar képviseletet az Egészségünkért a XXI. században Alapítvány biztosította.
A Koalíció képviselője Dr. Szilágyi Tibor, nemzetközi dohányzásellenes szakember, akinek a munkáját az Egészségügyi Világszervezet 2004. május 31-én, a Nemdohányzó Világnapon kitüntetéssel ismerte el.
Az MDK első ülésén a nemdohányzók védelméről szóló törvény tervezett módosításával foglalkozott, és az elkészült szakmai anyagokat és állásfoglalást rövidesen sajtótájékoztatón teszi közzé.
A Koalíció alapító tagjai a következők:
1. Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány (mely ellátja a Koalíció titkársági feladatait) és
2. Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége
3. Dohányzás vagy Egészség Magyar Alapítvány
4. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata
5. Egészséges Óvodák Nemzeti Hálózata
6. Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége
7. ÉLET Alapítvány
8. Levegő Munkacsoport
9. Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ)
10. Magyar Rákellenes Liga
11. Magyar Védőnők Egyesülete
12. Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület
13. Szövetség a dohányzás visszaszorításáért (melynek tagjai: Dohányzás vagy Egészség Egyesület, Egészséges Munkahelyekért Egyesület, Egészséges Óvodák Nemzeti Hálózata, Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége, Magyar Ápolási Egyesület, Magyar Védőnők Egyesülete, Magyar Rákellenes Liga, Országos Dohányfüstmentes Egyesület, Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület)
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Mutációt okoz a dohányzás
Dohányosok nem dolgozhatnak a Toyotának
Száműzik a dohányfüstöt - reklám-tilalom az unióban
Ősztől teljes dohányzási tilalom a francia vonatokon
Belgiumban a kórházakban a leggyakoribb a dohányzási tilalom megszegése
Káros a dohánymentes cigaretta
Hatszorosára nőtt a dohányzó spanyol tinik száma

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni

Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Február 14-e Valentin-nap, a szerelem napja. Vadonatúj kutatási eredmények bizonyítják, hogy a szeretet a legszebb ajándék, amit párjának adhat az ember. A magyarok igen elégedettek partnerük kényeztetésével.
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra

125 éve született a morfinista modernista
Százhuszonöt éve, 1887. február 13-án született Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Prohumán 2004 Kft.Beszerző
LuK Savaria Kft.Értékesítő
Raab Karcher Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 14:12
- A biblia2012.02.11 12:48
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 12:26
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 11:34
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 11:24
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



