hirdetés

Tradicionális gyógymód AIDS-eseknek

Kína újfajta gyógykezelést kínál az AIDS-es betegeknek: a betegség tüneteinek enyhítésére nem az új, drága és mellékhatásait tekintve kiszámíthatatlan nyugati gyógyszereket kínálja, hanem a hagyományos kínai gyógyászathoz fordul segítségért.
2005.10.08 20:59, Forrás: Spicy Press Hírügynökség

hirdetés

A nyugati típusú gyógyszerekkel ellentétben, melyek drágák és a mellékhatások tekintetében kiszámíthatatlanok, a tradicionális kínai gyógymódok olcsók, és nincsen sok mellékhatásuk. Mondjuk a kínai gyógyterápia célja is más, mint a nyugati gyógyszereké. A kínaiak gyógyfüvek segítségével a beteg immunrendszerét kívánják megerősíteni, a kellemetlen, netán fájdalmas tüneteket próbálják enyhíteni, tehát a beteg életminőségét próbálják javítani.

A nyugati gyógyszerek ezzel szemben a vírus elpusztítását célozzák, amit persze eddig még nem sikerült elérni. Kínában most egy olyan programot indítanak el, mely egyfajta ötvözetét kínálja a keleti és a nyugati gyógymódoknak: a vírust nyugati módra, a tüneteket pedig keleti módra támadják. Az orvosok szerint a hagyományos kínai gyógymódokkal sikeresen lehet kezelni az AIDS-es betegek tüneteit, de még a nyugati gyógyszerek mellékhatásait is. A most induló teszt-program keretében ingyenes kezelést kínálnak azoknak, akik hajlandók önként alávetni magukat a régi-új gyógykezelésnek.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.