hirdetés

Mire jó egy villalakó? - jacuzzi helyett politika

Nyilvános hirdetések sorozata jelent meg a Való Világ első győztesének telefonszámával. Természetesen nem jótékonykodásról van szó: VV Szabi a szocialistáknak toboroz fiatalokat...
2005.11.28 13:40, Forrás: aargh, ma.hu

hirdetés

A Fiatal Baloldal közel két hete úgy döntött: vérfrissítésre van szükség. Miskolcon is akcióba kezdtek, de ott csúnyán lesre futottak, hiszen egészen véletlenül a Hír Tv egyik rejtett kamerájának sikerült elmondani grandiózus terveiket, a rendőrséggel való összejátszásról és a Fidesz plakátok átragasztásáról.

A megtépázott hírnevüket azonban most egy villalakóval próbálják menteni. Mészáros Szabolcs a Való Világ első győztese ugyanis most az ifjú szocialistáknak kampányol. "Hívd Szabit!" - zengi a hirdetés, és ahogy az egykori villalakó egy bulvárlapnak fogalmazott: szinte megállás nélkül cseng a telefonja (reggel 9-től délután 5-ig érhető el).

Szabi állítólag lelkes, dolgozni szeretne a párt sikeréért, miközben egyetlen fillért sem kap munkájáért, mindössze a telefon készenléti díját fizetik neki. Az egykori villalakó egyébként 1998 óta tagja az MSZP-nek, így nem nevezhető kifejezetten gyors karriernek az övé. Bár ha nincsen ValóVilág, százezer számra érkező sms-ek a "hírnév", a médiatámogatás, és a tinik szeretete, akkor feltehetőleg még ennyit sem ért volna el. Így viszont. Ki tudja, talán egyszer bársonyszékben is ülhet...

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Felháborító MSZP-kampány? - Veres az eddiginél 13,1 milliárddal több pénzt ígér az önkormányzatoknak Sok százmillió kampányra - van, amire fussa... Képriport: Gyurcsány: ez nem kampány, ez munka Sztriptízzel kampányolnak a magyar gazdaságért Van ki szilikon karkötővel, van ki autóillatosítóval kampányol Durvul a kampány - egymás lejáratása a cél A Fiatal Baloldal vezetőváltással készül a kampányra?

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

A leggyakoribb kismama-félelmek
2012. febr. 11. 12:51

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.