hirdetés

Cicciolina mint képviselő? - a szocialisták nem kérnek Nusikából

Ismét politikai babérokra tör Staller Ilona, közismertebb nevén Cicciolina. Azonban míg korábban Olaszországban valósított meg efféle karriert, most kis hazánkban próbálkozna hasonlóval.
2005.12.21 09:30

hirdetés

Közel húsz éve már, hogy mindenki Ilonája 1987-ben először bejutott az olasz parlamentbe: akkor a Radikális Párt színeiben többek között a rabok és a prostituáltak érdekében szónokolt. Itthon a szocialisták színeiben, az egyik kőbányai választókerületben indulna szívesen, azonban kampányfőnökének rejtélyes körülmények között nyoma veszett. "Antal Péter, a megbízott emberem még tavasszal megígérte, hogy felkeresi az MSZP illetékeseit, és tájékoztatja őket indulási szándékomról. Ez nem történt meg, és mikor októberben kerestem, akkor már nem értem el" - magyarázkodott kétségbeesve Ilona. Nem ez az első esete egyébként, hogy az érdekeit képviselő személy "át akarta vágni": korábban olyan szerződést próbáltak vele aláíratni, hogy az érdekképviseletért cserébe valamennyi jövedelme az (előző) kampányfőnökét illeti.

Természetesen ebbe nem egyezett bele, így a férfi lelépett, és magával vitte a jelöltséghez szükséges kopogtatócédulákat is. Ennek ellenére Cicciolina nem adja fel, és továbbra is szeretne "honanyaként" ténykedni. Az MSZP szóvivője, Nyakó István viszont, diplomatikusan bár, de elutasította a szemrevaló teremtés "közeledését". "Egy ilyen személységet nem sajátíthat ki egy politikai erő sem, így ezt mi sem szívesen tennénk" - fogalmazott a szocialista képviselő, aki azt javasolta Nusikának: ne csúfítsa el eddigi életművét holmi politizálással. (Blikk híre alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Cicciolina nem kell a magyar tévéknek Cicciolina lerohanja Kőbányát

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.