
Gondolkodó emberi sperma?
Egy német kutató szerint az emberi spermium érzékeli, ha rossz irányba tér le, és megpróbál visszafordulni.
2002.08.29 13:09, Forrás: RTL Klub
A többi kutató szerint azonban kizárt dolog, hogy a spermiumok memóriával vagy akár intelligenciával rendelkezzenek.
Egy átlagos férfi naponta több millió spermát termel. A spermiumok arra specializálódtak, hogy ússzanak. Ezenkívül nem többek, mint apró zsákok, melyek genetikai anyagot szállítanak, hogy megtermékenyítsék a petesejtet .
A Zürichi Egyetemi Kórház kutatói viszont a kísérletek során úgy találták, hogy a spermiumnak igenis rejtett képességei vannak. 714 egészséges spermát engedtek egy kétfelé ágazó csőbe, így kínálva fel nekik a jobb, vagy baloldali választás lehetőségét. Ahogyan várták a spermák fele jobbra, míg másik fele balra fordult. Amikor azonban egy plusz jobb kanyarral toldották meg az elágazás előtti szakaszt, a spermiumok 58 százaléka bal felé fordult.
A kísérletet végző Dr. Peter Brugger neurobiológus azt sugallta, hogy a spermium olyan rejtett tulajdonsággal rendelkezik, melynek segítségével képes korrigálni a fölösleges letérést, és bal felé kikerülni a kanyart. Ezt a fajta "gondolkodó" viselkedést - melyet spontán viselkedés-váltakozásnak neveznek - rengeteg élőlényben megtalálták.
Brugger szerint az "emlékezés" eme 58 százaléka tovább nőne, ha az útvesztő kisebb lenne. A spermiumnak ugyanis 10-szer hosszabb utat kell megtennie az első elágazásig, mint saját testhossza, ezért némelyikük "feledékennyé" válhat. .
A doktor szerint a spermiumok valamiképpen kommunikálni is tudnak egymással. Viszont egy másik magyarázat szerint, mindegyik elágazás egyfajta asszimetriát okoz abban a mechanizmusban, mely a sejt farokrészét szabályozza, éppen ezért próbálja meg ezt azzal kompenzálni, hogy a következő fordulónál az ellenkező irányba fordul.
Dr. Matthew Cage, a Kelet Angliai Egyetem kutatója szerint - aki már korábban végzett hasonló spermakutatásokat állatokban -, nagyon valószerűtlen, hogy egy spermium bármiféle tudatos cselekvésre képes legyen. Szerinte a sperma viselkedése ugyanakkor megváltozhat, akár egy egyszerű biológiai váltás eredményeképpen, melyet a kémiai anyagokban történő változások okoznak. Lehetséges, hogy a spermium képes reagálni a petesejt által termelt kémiai anyagokra.
Az emberi testben a spermium egy meghatározott kémiai utat követ a petesejthez. Azonban a sejt közelében már van választási lehetősége arra, melyik útvonalon menjen be.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Zabkása, te édes!
A zabpehely egészséges, és nagyon ízletes kása készíthető belőle - aszalt szilvával, friss gyümölccsel ajánlott!
Paul McCartney és Bono is jelen voltak
A művészvilág krémje szülinapozott a brit királynővel
48 órás késéssel végre tűzijátékot is tartottak
Képek - Újra itt a jó idő, bulihangulat dúl Cannes-ban
Így varázsolj Hawaii hangulatot a kertipartidra!
Képek - A Trópusok már a kertben vannak
Rendhagyó megnyitó az öt hónapos Hard Rockban
Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!

Ausztria - Börtönbe megy a volt bankvezető
Többéves börtönbüntetésre ítélte az osztrák Hypo Alpe Adria Bank volt vezetőjét és három másik vádlottat csütörtökön egy osztrák bíróság hűtlen kezelés miatt egy nagy sajtóérdeklődést kiváltó perben.
Csak az infláció magas Magyarországon?
Az MSZP szerint atomfegyverként pusztít a kormány gazdaságpolitikája
Tavaly már rekordot a döntöttek
Egyre csak nőnek a magánvagyonok Németországban
Elérte a 31,6 gigatonnát
Rekordszinten a világ széndioxid-kibocsátása
NFM
Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben

A lámpák kialszanak, a pénisz nem áll fel
Meghökkentő - aki korán elkezd pornót nézni, szinte függővé válik és már nem is izgatja fel egy hús-vér nő?
Nem érdekes már a kapcsolat, a munka?
Az a baj, hogy egyszer mindent megununk
Nagyobb babát kockáztat, aki maga is kövér
A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?

Ínyenceknek tárja fel kapuit a Klimt-villa Bécsben
A tervek szerint inkább ínyencség lesz a szeptemberben megnyíló Klimt-villa mintsem tömegeket vonzó turistalátványosság. Az épületben ugyanis nem rendeznek be múzeumot, de a földszinti termeket a nagyközönség is látogathatja majd.
Az Esterházyak háromszáz éves hadtörténete
Megújult a fraknói vár fegyverkiállítása
Erősödő szekularizációra figyelmeztet a pápa
Teljesen elvilágiasodik Európa?
A belga író és pszichoanalitikus 82 évet élt
Elhunyt Jacqueline Harpman
18 százalék
Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
Sachs-gyűjtemény
Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
Szutyok
Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel

Autóvadász razzia Fejér megyében
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Városvédő Polgárőrség autóvadász versenyt szervez 2012. május 25-én pénteken. Az nyeri a megmérettetést, aki a legtöbb "problémás" járművet kiszűri.
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön
Baleset az M1-M7 autópályák közös szakaszán
Felborult egy autószállító tréler Budaörsnél
A második legjobb időt Romain Grosjean autózta
Monacói Nagydíj - Button nyerte a második szabadedzést
Dőltek a villanyoszlopok is
Döbbenetes képek - Brutális karambol a Gyömrői úton
Kórházba szállították a sofőrt
Súlyos sérülés a 86-oson: kamion és személyautó ütközött

Csak óvatosan: borisszákat ölt a víz
Tíz hónap alatt már öten lelték halálukat a bordeaux-i Garonne folyóban, akik egytől egyig azért szédültek bele az amúgy nemrégiben felújított partú vízbe, mert előtte a kelleténél jobban a pohár fenekére néztek.
Semmit nem hagy magán
18+ képek - Lépésről lépésre mutatja meg bombatestét
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Minden fegyvert bevet az ellenséghez
18+ képek - Igazi nehézbombázó, keményen kell szembeszállni vele
Ilyen még nem volt a képregény-történelemben!
Történelmi melegházasság: frigyre lép az X-Men homoszexuális párja
Eugene Polley 96 évet élt
Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Prohumán 2004 Kft.PHP fejlesztő
BrandmonitorC#/.Net fejlesztő
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.25 01:12
- A biblia2012.05.25 00:15
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.25 00:13
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.25 00:05
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.25 00:00
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!




