hirdetés

Kovács Lázár ismét apa lesz - kisfiával is közölte a "meglepetést"

Alig másfél éves Kovács Lázár kisfia, az ifjabb Lázár máris testvérkét kap maga mellé. Igaz nem most rögtön, hanem nyolc hónap múlva, ennek ellenére igaz a hír: újabb trónörökös érkezik a családba.
2006.02.13 12:19

hirdetés

A Receptklub műsorvezetőjének szemrevaló felesége, Melinda ugyanis hat hónapos terhes. Édesapja az egyik bulvárlapnak nyilatkozva elmondta: örömmel fogadták a kistesót, annál is inkább, mivel régóta munkálkodnak ezen a feladaton. Az ismét apai örömök elé néző főszakács elmondta: már tisztába jött a napi rutinnal, pelenkázza, fürdeti kisfiát, sőt még azt is elsajátította, hogyan nyugtassa meg a gyermeket.

A keresztnevekről elmondása szerint még nem született döntés, arról azonban igen, hogy a szülők az újabb kisdedet is a szülőszobán, együtt fogják köszönteni. "Akkor is én vágtam el a köldökzsinórt, remélem, hogy most sem lesz ez másképp" - fogalmazott mosolyogva az RTL Klub sztárséfje, aki már kisfiának is említést tett a készülő meglepetésről, azonban Lázárka túl kicsi ahhoz, hogy megértse azt. Azonban mire megérkezik a gólya, valószínűleg ő is felfogja majd, hogy szülei mellett immár kistestvérét is szeretni kell majd. (Blikk híre alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Reszkess Lázár, itt van Bea! - főzőshowra készül Győzike neje Kovács Lázár születendő gyermekével együtt keresztelkedik Flambírozott Géza Lázár módra

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Február 11 a betegek világnapja
2012. febr. 10. 23:23

Mennyire pontos a csuklós vérnyomásmérő? - Az orvos válaszol
2012. febr. 10. 21:41

Furunkulus és karbunkulus
2012. febr. 10. 20:11

Mit szabad és mit nem foghúzás után?
2012. febr. 10. 18:37

A szájüregi daganatok és tünetei
2012. febr. 10. 17:12

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.