
Egyre több fiatal kap bőrrákot
Szeretünk órákig napozni, szépen lesülni, nagyokat úszni. De ilyenkor nyáron érezzük leginkább a bőrrák fenyegetését is, amelynek leghatékonyabb megelőzése még mindig a fényvédelem és a rendszeres vizsgálat.
2006.06.08 08:11, Forrás: reggel.hu
Úgy tűnik idén késik a nyár, de semmi kétség, előbb utóbb beköszönt a verőfényes idő. A napozástól elszokott bőr védelme a hosszúra nyúlt tél és tavasz után még nagyobb figyelmet igényel. A káros hatásokat a fényvédő krémek segítenek megelőzni. Ezek a készítmények azonban csak részben nyelik el a sugarakat s nem helyettesítik teljes egészében a napozáshoz szükséges óvintézkedéseket sem.
A nők a menstruáció előtti napokban különösen érzékenyek a napsugárzásra. A szőkék kétszer olyan érzékenyek, mint a barna vagy fekete hajúak, a vöröseknek pedig még a szőkéknél is jobban kell óvniuk magukat. A nagyvárosi szennyezett levegő véd a leégés ellen, a tengerparton viszont a tisztább levegő, és a fénysugarak visszaverődése a vízről fokozza a leégés veszélyét. A víz a rávetődő fény legalább ötven százalékát visszaveri, a sugárzás így az eredeti 150 százalékára nő.
A következő három alapelv betartásával hatékonyan védhetjük meg bőrünket: aranyszabály, hogy a napsugárzás legintenzívebb 4 órájában mindig viseljünk könnyű ruhát, és maradjunk az árnyékban. Használjunk olyan napvédő krémet, amely magas UVB faktorral rendelkezik, és sokáig megszűri az UVA sugarakat. S végül rendszeresen ellenőrizzük anyajegyeinket, gyanú esetén forduljunk bőrgyógyászhoz.
Elsősorban az UV sugarak károsíthatják a bőrt. Roncsoló hatásuk különféle súlyosságú és kockázatú jelenségekben mutatkozik meg. Az egyszerű leégéstől, amely a túlzásba vitt napozás következménye, a melanómáig, amely ugyan a bőrrák legritkább formája, de az áttétek kialakulásának nagy kockázata miatt ez a leginkább veszélyes és végzetes kimenetelű.
Melanóma mindenkinél kialakulhat. Nagy kockázatnak azok vannak kitéve, akik az úgynevezett "fototípusba" tartoznak, azaz világos a bőrük, a hajuk és szemszínük is, szeplősek vagy leégésre hajlamos a bőrük. De természetesen annak is figyelnie kell, akinek a családjában előfordult már melanóma. Szintén árulkodnak az anyajegyek a testen, különösen, ha 50 vagy annál több van. Ezek különféle formájúak, méretűek és színűek lehetnek. Az újonnan megjelent, a többitől eltérő és gyorsan növekvő anyajegyekre kell a legjobban figyelni. Az elváltozást mutató anyajegyek esetében meg kell vizsgálni az anyajegy körvonalait (szabályosak vagy szabálytalanok), az átmérőjét (több vagy kevesebb 5 mm-nél), hogy milyen gyorsan fejlődik, illetve változtatja az alakját. Szakemberek azt javasolják, hogy a legkisebb kétely esetén is forduljunk bőrgyógyászhoz.
Bár hihetetlenül hangzik, a bőrünknek is van "memóriája." A fénykárosodás 80 százaléka tizennyolc éves kor alatt éri a testünket, bőrünket. A szolárium "fénye" és a természetes napé összegződik, egyre jobban és jobban károsítják a bőrt, amely így nem kezdhati a nyarat tiszta lappal. Magában hordozza a korábbi leégések emlékét. Ahogyan a többszöri káros hatások összegződnek, megjelenik a bőrrák, mely egyre több fiatalt érint.
Az alábbi néhány, egyszerű lépés segít alaposabban megismerni az anyajegyeket. A cél nem az, hogy bárki saját magán diagnosztizálja a melanómát. Abban segít, hogy eldönthessük, mikor kell bőrgyógyászhoz fordulni. A vizsgálatot célszerű rendszeresen, évente kétszer-háromszor is elvégezni. Alaposan nézzük át az arcot, beleértve a füleket is. Vizsgáljuk meg fejbőrt, hajszárítóval szétfújva a hajat. Ellenőrizzük a tenyereket és a kézfejet, valamint a körmöket és az alkart, könyököt és hónaljat. Hasonlóan kényes testrész a nyak és a mellkas, a nők vizsgálják meg a mell alatti bőrfelületet is, valamint a hasat. Ülő helyzetben, tükör segítségével vizsgáljuk meg a combok belső részét, a lábakat, a lábfejeket és a talpakat, valamint a lábkörmöket és a nemi szerveket.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A vörös haj hajlamosít a bőrrákra?
A curryban található kurkuma legyőzheti a bőrrákot
Terjed a bőrrák
Háromszorosára nőtt a bőrrákosok száma
Kevesebb napozással megelőzhető a bőrrák

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!

Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra.
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A görög megállapodás után sor kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot

Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Az éjszakai bevizelés a gyerekek és szülők réme, amely körül sok félreértés, félretájékoztatás és hibás információ kering. Kóros vagy nem? - ez a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennie a szülőnek, ha gyermeke érintett ebben a több mint kellemetlen helyzetben.
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Nyolc vadonatúj dal, népszerű előadók, elismert szerzők: szombaton finiséhez érkezik a magyar eurovíziós válogatóshow. Az m1-en élőben közvetített A Dal című produkció harmadik részében, a február 11-i döntőben végre kiderül, melyik dal képviselheti Magyarországot az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon az idén májusban, Bakuban.
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Magyar feliratot követelnek az Update termékekre
Már megint ostorozzák Schobert Norbit
MSCI Kft.Csoportvezető
Otthon CentrumProject engineer
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 18:21
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 18:05
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



