Szinglitársadalom vagy szinglibetegség?

A szinglitársadalommá fajuló fogyasztói társadalomban már nem szocializációs, hanem deszocializációs modellek uralkodnak, ami konkrétan az emberi közösségek felszámolását jelenti.
_{2006.06.28 14:15, Forrás: Kardos Gábor}

Szinte már hallom a lusta ellenvetést, hogy ha tényleg ekkora baj lenne, a nyugati szakirodalom már megírta volna. Egyrészt, ha nagyon keresnénk, biztosan írt már róla ezt-azt, másrészt nem lenne baj, ha nem hagynánk kis hazánkban is odáig fajulni a dolgot, ahol most tart a szinglisedésben kétségtelenül élenjáró országokban. Végül, de nem utolsó sorban, ideje lenne felnőni a feladathoz, önállóan gondolkodva és cselekedve minden lehető tekintetben, így szingliügyben is, anélkül hogy szervilis és infantilis módon folyton arról a nyugati civilizációról vennénk példát, amelyik szemlátomást történelmében példátlan globális értékválságban van.

Egy közírónak vagy a köz dolgairól (res publica) gondolkodó embernek nem feladata, hogy részletekbe menően leírja és diagnosztizálja az új betegségeket. Ezt tényleg a szakemberekre kellene bízni. Dolga viszont, hogy felhívja a figyelmet, ha a rendszer ilyen gyatrán működik, és az emberi, illetve tudósi felelősséget felváltotta benne a tudományos program-menedzsment, mely iparágának kiszolgáltatott közönséges technikussá degradálja a tudóst (géntechnikussá, szívtechnikussá, biokémikus-technikussá, lélektechnikussá, stb. az illető specializálódása szerint), ami alig különbözik a többi értelmiségi pályán általánosan tapasztalt szakbarbarizálódástól.

Persze mindez az ipari társadalom "logikáját" követő iparosítási-technicizálási folyamat eredménye, de nem hallgathatjuk el, hova jutott a külső ökoszisztémában éppúgy, mint lelki-szellemi életünk belső ökoszisztémájában, mely szennyezettségben és fenyegetettségben a látványosabb külső ökoszisztéma előtt jár.Amikor már visszafordíthatatlan folyamatokat tapasztalunk, tenni kell valamit. Éppen ez a patológiás folyamatok ismérve, hogy az élő rendszerek életfolyamatai helyébe egy ponton olyan folyamatok kerülnek, melyek a halál és az organizmus szétesése felé visznek. Pontosan ilyen lelki-társadalmi folyamat a szinglisedés.

Természetesen nem mindenki szenved súlyosan pszichotizáló magánybetegségben, akit ma laikus módon szinglinek mondunk, és feltehetőleg olyan sokféle szinglibetegséget különböztethetnénk meg, ahányféle rákos megbetegedést ismerünk, de pontosan ezért lenne szükség a betegség kritériumainak tudományos alaposságú leírására, hogy tudjuk, mikor válik valóban veszélyessé és mikor tekinthető még visszafordíthatónak a folyamat, egyéni és társadalmi szempontból egyaránt.

Az autózás fétise mint a szinglivilág modellje

Egy egészen konkrét és mindenki számára saját tapasztalatai alapján könnyen ellenőrizhető példa jól érzékelteti azt, hogyan működik egy tömegpszichózis egyre inkább tömeges pszichózisként, ami civilizációnk észrevétlen pszichotizálódását mutatja. Amikor valaki konyhakéssel rohangál az utcán, az illetőt mindenki ön- és közveszélyes őrültnek tartja, de ha egy szolárbarna szingli a legújabb sportautóval száguldozik ugyanott, akkor "de jól megy", "király", meg "jól nyomja" - pedig az utóbbi az egyénre és a társadalomra nézve sokkal veszélyesebb, nem is beszélve az ökoszisztémáról, amire nézve a konyhakés szinte semmilyen veszélyt nem jelent, az autót üzemeltető globális rendszer és az egomán autósmentalitás azonban a földi élet számára talán a legveszélyesebb. Egyszóval, a marketing tudatmódosító hatása révén jófejségnek minősül egy jellegzetesen pszichotikus viselkedésminta.

Közben túlbuzgón figyelmeztetnek minket a köz javáért ezúttal különösen aggódó hatóságok az ittas vezetés veszélyeire, látványosan megfeledkezve arról, hogy az autózás mint olyan legalább olyan veszélyes üzem, mint az ivás. Pedig éppen az ittas vezetés példája mutat rá erre egészen nyilvánvaló módon az in vino veritas szellemében feltárva előttünk viselkedésünk és személyiségünk igazi mivoltát. Ha például a szociálisan, lelkileg és egészségünkre nézve is régóta közismerten jótékony hatású baráti borozgatással vetjük össze, akkor az autózás mindhárom szempontból egyértelműen károsabb és veszélyesebb. Persze a baráti borozgatás kevésbé szolgálja az ipari társadalom marketingérdekeit, és - úgy tűnik - ez a döntő szempont, még közjogilag is.

Az autózás fétise azért kiemelt tabu, mert csak akkor tudnánk megszabadulni tőle, ha példáján egész civilizációnk fenntarthatatlan egomániáját belátnánk, ahelyett hogy átadnánk magunkat az autós egókomfort tömegmarketing által gerjesztett élvezetének. Pedig egy adott ponton választani kell az önkényes kényelem illúziója és életünk valósága között, amit már aligha lehet sokáig halogatni. Ugyanez a probléma szingliügyben is, és az autó a szingli vezető tárgyiasulási szimbóluma, olyannyira, hogy a két jelenség mint fogyasztói fetisizációs modell gyakorlatilag a felcserélhetőségig átfedi egymást. Ezért kell itt behatóbban elemezni a szinglijelenségnek tükröt tartó paradigmatikus példaként.