
Fókuszban a szem egészsége - nyáron is
Itt a nyár, a vakáció, a felhőtlen kikapcsolódás és a strandolás ideje. Természetesen a kellemes időtöltések közepette is fokozottan vigyáznunk kell magunkra, egészségünkre.
2006.07.05 14:30
Különösen igaz ez a szemünkre, hiszen a nyár több veszélyforrást is rejt magában, amelyekre érdemes odafigyelnünk, pláne, ha egyébként is látáskorrekcióra szorulunk, azaz szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk.
- Nyáron két dologra igazán fontos odafigyelni: az egyik az UV-sugárzás, amelynek szemünk erőteljesen ki van téve, így egy megfelelő és igazán jó minőségű napszemüveggel folyamatosan védeni kell. A kontaktlencsék egy részét szintén ellátják UV-szűrő réteggel, meg kell azonban jegyeznem azt, hogy ez nem alkalmas a teljes védelemre, tehát nem helyettesítheti az UV-szűrős napszemüveget, ez egy plusz szolgáltatása lehet a kontaktlencséknek, de teljeskörű védelmet nem nyújt. -tanácsolja dr. Bujdosó Anna szemészorvos, kontaktológus, a CIBA Vision szakértője.
- A kontaktlencseviselés valamilyen szinten növelheti a fényérzékenységet, de elsősorban csak az kezdeti viselési időszakban. Tehát a lencséhez való teljes hozzászokás után ennek nincs igazából jelentősége, mindenkit egyaránt károsít az UV-sugárzás. Mindenkire vonatkozik ugyanakkor, hogy lehetőleg csakis UV-szűrővel ellátott, jó minőségű napszemüveget viseljen. A sötét napszemüvegek alatt a pupillák ugyanis kitágulnak, és hogyha nincs UV-szűrővel ellátva a szemüveg, akkor még nagyobb kár érheti szemünket, mintha nem vennénk fel napszemüveget, amikor is a hunyorgás hatására összeszűkül a pupillánk.
Kontaktlencseviselőknél a másik fontos dolog pedig a strandolás, szemüvegben senki nem szeret strandra járni, tehát ilyenkor még azok is szívesen vesznek fel kontaktlencsét, akik egyébként szemüveget használnak a látáskorrekcióra. A rendszeres kontaktlencseviselők pedig ugyebár ilyenkor sem mondanak le az általuk preferált kényelemről. A kontaktlencse és a strandolás vonatkozásában viszont van egy veszélyes kórokozó, amelyet acanthamoeba-nak hívnak, és ami mindenütt ott lehet a környezetünkben.
Miután ez a kórokozó rendkívül ellenálló, nagyon nehéz vagy egyáltalán nem is lehet elpusztítani klórozással sem, így megtalálható lehet az uszodák vizében és a természetes vizekben egyaránt, csapvízben, tavakban, folyókban is. Ha ezek a kórokozók rákerülnek a lágy kontaktlencse felszínére, akkor ott el tudnak szaporodni, bekerülnek a tokba, a tokban tovább szaporodnak, főleg, ha nem megfelelően tartjuk őket tisztán, onnan pedig a szemre kerühetnek tovább és nagyon komoly fertőzéseket okozhatnak. Tehát óvnunk kell a nyári időszak alkalmával a strandolókat, fürdőzőket ettől a fürdőzéstől.

Dr.Bujdosó Anna szerint tévhit, hogy kontaktlencsével nem lehet fürödni, úszni, bár az említett fertőzésveszély miatt nem örülnek neki a szakemberek. Nem beszélve arról a veszélyről, hogy a szembe kerülő víz könnyen lemoshatja a szemben lévő lencsét és a lencsénk pillanatok alatt elúszhat. De mivel mégis megoldandó a feladat, hogy a szemüvegviselők is élvezhessék a strandolás örömeit, ilyenkor az egynapos, eldobható kontaktlencse viselését javasolják.
A Focus Dailies vékony, de mégis kellő tartással rendelkező kontaktlencse. Speciális alapanyaga, a műkönnyek alkotórészeként ismert poli-vinyl-alkohol (PVA) és egyedülálló gyártástechnológiája biztosítja a kivételes kényelem érzetet. A lencse anyagából mechanikus erőbehatásra (pislogásra) felszabaduló polivinyl-alkohol folyamatosan nedvesen tartja a szemet illetve a kontaktlencse felszínét, kivételes kényelem érzetet biztosítva nem csak közvetlenül a behelyezés után, hanem a nap folyamán is, kiküszöbölvén a lencseviselettel szinte kivétel együtt járó napvégi szárazság érzetet.
Ha nyár, akkor buli, szórakozás! A buli és a szórakozás egyik velejárója lehet, hogy más külsővel szeretnénk megjelenni egy-egy partyn, eseményen. Akár hibátlan a látásunk, akár pedig kontaktlencsét viselünk, szabadon változtathatjuk szemünk színét az új eldobható, egynapos Fresh Look One Day lencsék segítségével. Cseppet se féljünk attól, hogy netalántán kékben látjuk majd a világot, hiszen ezeknek a lencséknek a középső része nem színezett, ezért a látásunkat természetesen nem befolyásolja.
Szemünk eredeti színét tudjuk kiemelni, megváltoztatni, kék, zöld, mogyoróbarna, vagy éppen szürke színűre. Természetesen a világosabb színű szemek esetében feltűnőbb lehet ez a változás, mint az egészen sötét szemmel rendelkezőknél. Megfelelő sminkkel pedig tovább fokozhatjuk az új tekintetünk varázsát...

- Természetesen a hölgyek nyáron sem szívesen mondanak le arról, hogy sminkeljék a szemüket. Ilyenkor is érvényes az általános szabály, hogy először a kontaktlencsét kell behelyeznünk, és csak utána fessük ki a szemünket. És ha lehet, részesítsük előnyben a vízoldékony szemfestékeket az olajos alapúakkal szemben, hiszen ez utóbbiak belekerülve a szembe maradandó nyomot hagyhatnak a kontaktlencsénken - tanácsolja dr.Bujdosó Anna.
A kontaktlencseviselés ma már széles körben elterjedt és elfogadott Magyarországon, lassan oszlanak a kapcsolódó félelmek és tévhitek. Nem is csoda, hiszen immár 1971 óta ismeri a világ a kényelmes és egészséges lágy kontaktlencséket, a fejlesztések következtében pedig évről évre modernebb eszközökkel javíthatják látásukat az érintettek.
Persze senki se feledkezzen meg arról, hogy a kontaktlencse nem boltban kapható termék, viseléséhez elengedhetetlen a megfelelő szakorvosi vizsgálat. Legyen szó fiatalról, vagy idősről - hiszen a kontaktlencseviselők korát semmi sem szabályozza, óvjuk nyáron is a szemünk egészségét!
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Az igazi háziállat-kedvelők nemcsak egyedi nyakörveket és pórázokat alkotnak, de kutya- és macskabútorokat is, melyeken akár a falon is elférnek a kedvencek...
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!
Trendi kiegészítők a tél végére: mintás kendők
Képek - Élvezettel is körül lehet tekerni a nyakat...
Szerb recept zöldségekkel és hússal
Balkán a konyhában: kóstolta a gyuvecset?
Szemtelen, erotikus és ehető!
Képek - Ütős Valentin-napi édességek piszkos fantáziájúaknak

Nyugdíj - Kérdőjelekre szólítja fel Európát a svéd kormányfő
Fredrick Reinfeldt svéd miniszterelnök a skandináv és balti országok, továbbá Nagy-Britannia miniszterelnökeinek csütörtöki stockholmi tanácskozásán azt hangoztatta: az európaiaknak meg kell kérdőjelezniük szokásaikat, ha biztosítani akarják bőkezű nyugdíjrendszereik jövőjét.
A hideg parancsol
Tél - Atomerőműveket indítottak újra Németországban
Gyorsaság, stabilitás és növekedés, tehermegosztás
Válságmegoldás: hármas kihívást lát Cséfalvay
A pártok megállapodtak a részletekről
Szabad az út a görög mentőcsomag előtt
"Központi jelentőségű a jövő szempontjából"
Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?
Luxus a pihenés
Ausztriában csak a gazdagok utaznak
Stabilitás legyen és növekedés
IMF: folyamatos a párbeszéd a magyar kormánnyal

Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Van rá esély, hogy nem a legmegfelelőbb eszközöket használjuk, még ha igazán érzéki szexet szeretnénk is - a titkos fegyver a száj. Íme egy kis útmutató, hová célozzuk a csókokat.
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően
A teljes édességmegvonás függést okoz!
Hoppá: csokis süti reggelire, és nem hízunk el?
A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Akiknek ez a nap szenvedés...
Hogy éljük túl szingliként a Valentin-napot?

Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Porcelánvarázslat címmel rendez kiállítást a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a veszprémi Petőfi Színház aulájában péntektől a teátrum legújabb bemutatójához kapcsolódva.
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap
Filmkockák - versenyben
18 filmet szed szanaszét az Arany Medve
Második alkalommal rendezték
Jóllakott a Foodapest: bezárt a terülj-terülj-asztalkám

Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Egyre több luxusautótól válnak meg az olaszok, mióta megsokszorozódtak az adóhatósági ellenőrzések.
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren
Családi garázdaság Tűrjén
Sérültre pofozták a lassan haladó autót a haragosok
A sofőrt kórházba szállították
BKV-busszal ütközött egy autó a XVI. kerületben

18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Elképzelték már valaha, milyen lehet, mikor egy zsúfolt fogadáson a barátnőjük a fülükbe súgja: nincs rajtam tanga? Nos, Cassandra másképp oldotta meg, de ezt érdemes látni!
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Magyar feliratot követelnek az Update termékekre
Már megint ostorozzák Schobert Norbit
A világ legjobb 10 bármixere közt egy magyar is
Képek - Összecsaptak a vodka nagymesterei
Seherezádé Kingát viszi magával
Képek - Tényleg szöszipárbaj lesz a ValóVilágban
Ez aztán a zöld szemű... De nem szörny!
18+ képek - Átdöfik a bikinit Emily Scott bimbói
Seherezádénak drukkol a jogászlány
Videó - VV Eszter: "Kapcsolat Petivel? Kizárt!"
Trenkwalder Kft.Fröccsöntő mérnök
Adecco Kft.Flottaértékesítő
Hovány Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.10 00:41
- A delfineknek nem jár alkotmányos védelem?2012.02.10 00:39
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.02.10 00:38
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 00:01
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.09 23:53
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



