hirdetés

"Boszorkányok márpedig vannak..."

Varázsló- és boszorkányiskola kezdte meg működését az osztrák hegyek közt, ahol az ígértek szerint kötelező olvasmány lesz Harry Potter sorozat is.
2006.03.15 22:55

Nem ez az első varázslóiskola, mely felvette a tananyag közé a Roxfort tananyagát. Írországban egy festői kastélyban már évek óta képzik tovább a világ boszorkányait az új varázslatra.

A Klagenfurthoz közeli falucskában lévő intézményben a varázslás, a bűbáj és a jóslások tudományával ismerkedhetnek meg a hallgatók. Ezenkívül olyan speciális tantárgyak közül is választhatnak, mint például asztrológia, bűvészet, bűvészet története és meditáció.
Az oktatás hat féléven kersztül tart, és a végzett diákok valami diploma félét is kapnak.

Andreas Starchel, az iskola igazgatója - varázslónevén Dakaneth - úgy nyilatkozott, hogy az intézmény fő célja a boszorkánytudományok oktatása, ezen pedig a tanárok a kelta és druida hagyományok boszorkányait értik.

A két ír boszorkány, név szerint Bev és Del Richardson vidéki kastélyukban már évek óta tartanak továbbképzéseket és tréningeket gyakorló és kezdő mágusoknak.
A Harry Potter-őrület begyűrűzése után jobbnak látták az új idők szeleihez igazítani profiljukat, és megreformálták a tananyagot, új órákat vezettek be Harry Potter varázstudománya címmel.

Mr Richardson maga is varázsló-kinézetnek örvend: ezüstös, bozontos haj, hatalmas szakáll, és hozzá még fehér bő ruhát is hord, mint egy igazi varázsló. Talán ez is hozzájárult, hogy iskolája a "második Roxfort" néven híresült el a világ boszorkányainak és varázslóinak körében.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

A vastagbél betegségeinek szűrése
2012. máj. 25. 23:23

Milyen a jó kórházi gyógyszerész?
2012. máj. 25. 23:00

Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról
2012. máj. 25. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.