hirdetés

Dobó Kata: a rák miatt veszítettem el a nagymamámat

Amióta a színésznő újra Magyarországon tartózkodik, nem csak filmben és színpadon vállal szerepet, hanem jótékonysági-, valamint egészségvédő kampányokban is. Sajnos a rák elleni küzdelemben személyesen is érintett..
2006.10.20 12:33

hirdetés

Nemrégiben Dobó Kata számos hírességgel együtt kampányolt az egészséges életmód mellett. A színésznő roppant fontosnak tartja a "küldetését", és maga is sokat tesz annak érdekében, hogy megelőzze a rettegett kórt.

"Sajnos tudom, mit jelent ez a betegség, mert a nagymamámat a rák miatt veszítettem el. Egy nagy barna folt volt a testén, amit ő nyilván már régóta tudott, de nem foglalkozott vele. Akkor pedig már késő volt, amikor a húgom észrevette rajta az elváltozást. Ha időben orvoshoz ment volna, talán még ma is élne" - mondja szomorúan Kata.

Éppen ezért a színésznő gyakorta megvizsgálja otthon a mellét, de legalább évente egyszer szakorvoshoz is fordul. Emellett rendszeres testmozgással és vitamindús étkekkel is tesz az egészségéért.

"Akár az orvos, akár mi magunk végezzük el a vizsgálatot, mindössze néhány percet vesz igénybe, teljesen fájdalommentesen, de az életünk múlhat rajta. Persze az edzés és az egészséges táplálkozás is nagy szerepet játszik a betegség megelőzésében. A reggeli kávét például zöld teára lehet cserélni, melynek hatóanyagai gátolják a rosszindulatú daganatok kialakulását" - teszi hozzá a színésznő. (Best híre alapján ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Dobó Kata randija George W. Bushsal Dobó Kata Kern András párja lett Dobó Kata: Semmi közöm Csabához Dobó Kata ezerrel pörög és Andy nélkül is megállja helyét Dobó Kata: Arra megyek, amerre fúj a szél

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.