hirdetés

Gáspár Laci retteg a jégtől, mégis korizik

A táncos műsorok sikerén felbuzdulva Sztárok a jégen címmel szórakoztató versenyt indít a TV2, melyben az egyik résztvevő Gáspár Laci lesz. Bár az énekes nagyon lelkes, de retteg a jégtől.
2007.01.05 10:22

hirdetés

A hírek szerint még nincs aláírt szerződése sem Lacinak, sem a többi versenyzőjelöltnek, de Laci időt nem kímélve már most korcsolyacipőt húzott a lábára, és lázasan gyakorol. Az első próbálkozások természetesen azzal teltek, hogy hogyan kell megállni a jégen.

"Ez még korántsem volt igazi edzés, csak ismerkedés a jéggel. Be kell valljam, remegett a lábam, mikor először a jégre léptem, s úgy érzetem magam, mint egy kisgyerek, aki épp most tanul meg járni" - újságolta lelkesen Laci.

Egyesek megkérdőjelezik, hogy ilyen kezdet után, akár Laci, akár a többi - jelenleg még ismeretlen - versenyzőjelölt hogyan fog egy hónap leforgása alatt megtanulni korcsolyázni és a jégen táncolni.

Regőczy Krisztina partnereként világbajnokságot nyert Sallai András, aki a produkció egyik szaktanácsadója elmondta, hogy egy ilyen megmérettetésen fontos: az illető lazítsa el az izmait, legyen egyensúlyérzéke, s figyeljen a jégen a partnerére. (Blikk híre alapján, ma.hu)

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Gáspár Laci - 2006 a sikerek és változások éve volt Mosolyt csal az arcokra és a szívekbe Gáspár Laci Gáspár Laci kiborult - azt híresztelik, hogy felesége szeretőt tart Gáspár Laci: itt az ideje, hogy Mirjamnak kisöccse legyen

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM

A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.