Trabanttal Kambodzsába!

Hét különböző nemzetiségű, köztük egy magyar fiatal három Trabanttal indul Kambodzsába, hogy útja során adományokat gyűjtsön, amelyből kambodzsai gyermeksegély-szervezeteket szeretne támogatni.
2007.07.22 08:55, Forrás: MTI

A csapattagok közül néhányan önkéntes segítőként tevékenykedtek Kambodzsában, ahol nagyon magas az utcán élő gyermekek száma. Személyes élményeik indították őket arra, hogy összefogjanak és közösen nyújtsanak segítséget.

Öthónapos útjuk során többi között Grúzián, Örményországon, Azerbajdzsánon, Üzbegisztánon, Mongólián, Kínán és Vietnámon haladnak keresztül. Az érintett országokban jótékonysági szervezeteket látogatnak meg, aktivistákkal találkoznak és részt vesznek az általuk rendezett eseményeken.

John Lovejoy, az egyik résztvevő megkedvelte a Trabantokat Magyarországon, először azt hitte már csak gyűjtőknél található ilyen járgány. Amikor azonban megtudta, hogy 20-40 ezer forintért már vásárolható ilyen típusú autó, úgy döntött az lesz a legjobb, ha kétütemű autókkal vágnak neki a mintegy 25 ezer kilométeres útnak - közölte az MTI-vel a magyar résztvevő, Somlai Zsófia édesapja. Somlai András elmondta: a csapat Berlinből indul a nagy útra, előtte azonban partyt ad. Az érdeklődőket július 28-án este nyolc órától a budapesti West Balkán (VIII. kerület, Futó utca 46.) nevű szórakozóhelyen koncertekkel várják.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Trabantban és Zsiguliban nem utazhat 3 évesnél fiatalabb gyerek - ez komoly! Ötven éves a Trabi! - Megünnepelték a népautót Hat métert repült egy Trabant Trabant: doppingoltam!

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.