
VV Leo szerint felszínesek a mai lányok
A Reggeli vendége volt Leo, aki a nőkről beszélgetett Liluval és Stohl Andrással. A fiatalember azt mondja, a nők más értékeket tartanak fontosnak, mint ő. Hozzátette azt is, hogy már sok lánnyal hozták össze, alaptalanul.
2007.10.31 06:30, Forrás: netbulvar.hu
"Én nem az a fajta vagyok, aki kiteregeti a magánéletét. Szívesen mesélek, ha van miről. De most nincs. Nincs olyan helyzet, amiről érdemes lenne beszélnem" - mondta Leo.
Lilu felvetette, hogy Horváth Évával is kapcsolatba hozták a fiút.
"Annyi az alapja, hogy rólam mindenki tudja, hogy a hosszú, fekete hajú lányok tetszenek, az Éváért pedig mindig is odavoltam. Természetes, hogy ha van egy szép lány, akit barátság fűz hozzám, akkor az újságírók egyből összehoznak vele. Nem fogom letagadni, hogy tetszik, de nem vagyunk együtt.
Évit sajnálom, mert mindig kellemetlen helyzetbe kerül, pedig nincs köztünk semmi. Viszont nagyon jóban vagyunk."
Leo azt is elmesélte, hogy nemrég alakulóban volt egy kapcsolata, amelyből végül nem lett semmi.
"Nem vagyok elkeseredve, nagyon jól érzem magam. De a nőkről alkotott véleményem már nem olyan jó. Mert a mai nők, főleg ha szépek, más értékeket képviselnek, mint amiket én fontosnak tartok. Talán az a legjobb szó, hogy felszínesek."
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Együtt szexel Horváth Éva, Valkó Eszter, és VV Leo
VV Leo: másképp alakul az életem, ha nem találkozom Ágicával
Torres Dani segít VV Leonak, Draskovicsnak és Aradszkynak
VV Leo ismét magányos - gyémántgyűrűt adott, kosarat kapott Ágicától

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!
"Meztelen" megjelenéstől a hangsúlyos sminkig
Képek - Egyik végletből a másikba fessük magunkat!

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Siemens PSE Kft. Vámügyintéző
Ghibli Kft.Network Engineer
Hays HungaryTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.11 00:46
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.11 00:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.11 00:37
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 00:32
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 00:26
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



