
Kamasz szerelem - a szexuális fejlődés 9 szakasza
A szexuális nevelés gyakran csak a biológiai vonatkozásokra, a reprodukcióra és a kockázatokra koncentrál.
2007.10.24 07:34
A gyerekek és a serdülők életük egyik legizgalmasabb szakaszát élik meg, tele erős érzelmekkel, kíváncsisággal. A szexualitás egyre inkább tudatosul, de még nem jött el a párkapcsolat ideje. A szerelem és más meghitt érzelmek ideje van itt, és a komoly csalódásoké. Csupán a szeretkezéssel kapcsolatos tudnivalók átadása talán káros is lehet.
A szexualitás pozitív élmény az emberi életben.
A serdülő fiataloknak meg kell tanulniuk kezelni érzelmeiket. Megértve és figyelembe véve a különböző szakaszokat, a fiatalok saját ritmusuknak megfelelően fejlődhetnek, és elkerülhetik a számukra túl korai és kockázatos tapasztalatokat. A szexuális fejlődés kilenc szakasza három szinten közelíti meg a folyamatot: az értelem, az érzelem és a biológia vonatkozásában.
1. Anya és apa - nő és férfi
Egy gyermek számára a szeretetet sokféleképpen magyarázhatjuk. Lehet szeretni az anyát és az apát, a fagylaltot, a görkorcsolyát, a háziállatot és minden ilyesmit. Sok gyerek szerelmes lesz az édesanyjába/édesapjába, és azt tervezi, hogy egyszer elveszi feleségül vagy férjhez megy hozzá. Ebben az érzésben nincsen semmi rossz. Egy gyermek testéről is lehet beszélgetni: mi miért jó és értékes, hogyan nevezzük a különböző részeit, és senki sem érintheti meg a testét a beleegyezése nélkül, még egy orvos vagy a szülők sem.
2. Bálványozott szerelem
A szerelem következő célpontja valaki a családon kívül, általában egy távoli személy: egy bálvány, egy buszsofőr, egy tanár. Valaki, akivel valójában nem szeretne lenni, de biztonságosnak érzi, hogy átélje - érzelmes zenével és ábrándozással - milyen szerelmesnek lenni. A fantáziálást is fontos megtanulni, ennek is megvan a maga ideje. A pubertás kori változások közelednek, talán már itt is vannak, és a kamaszoknak szükségük van arra, hogy erről tudjanak.
3. Elérhető szerelem - titok
A harmadik lépés azt jelenti, hogy egy vele egyidősbe lesz szerelmes a kamasz. Fél bárkinek is felfedni az érzelmeit, de szeret szerelmesnek lenni. Nem mondja el érzéseit senkinek, még a legbizalmasabb barátjának sem, mert a benne kavargó érzelmek még túl zavarosak. Először el kell fogadnia azt a tényt, hogy a szerelem tárgya valóságos és elérhető közelségben van. Itt már megvan a bátorság ahhoz, hogy érzelmeiket egy olyan személy felé irányítsák, aki valóságos, elérhető, akivel talán minden nap találkozik is. Bárki kritikájától mentesen felfedezhetik saját érzelmeiket a szerelemmel kapcsolatban.
4. Elérhető szerelem- elmondani egy barátnak
A negyedik lépésben egy jó barátnak vagy a szülőknek már elárulják, hogy kibe szerelmesek. Sok gyerek ugyanabba az emberbe is szerelmes lehet, anélkül, hogy féltékeny lenne. Egymás szerelmét is együtt beszélik meg. Barátaiktól azt várják el, hogy megerősítsék és támogassák az érzéseiket. Ez a fajta nyilvánosság más megvilágításba helyezi a barátságot is, mélyebb értelmet nyer: a barát iránt mutatott bizalom és tisztelet elengedhetetlen részei a jó barátságnak.
5. Kedvellek
Az ötödik lépés egy üzenet küldése a szeretett személy felé. 'Szeretlek.' Ez történhet levélben, vagy egy barátot is meg lehet kérni, hogy mondja meg. A kamaszok általában el tudják fogadni, hogy a szeretett személy nem táplál kölcsönöz érzelmeket, és tovább szeretik az illetőt. Ennél a pontnál a serdülők önértékelése már van olyan erős, hogy nem keserednek el túlságosan, ha visszautasítják őket. A szexuális önkép elég erős ahhoz, hogy azt a kiválasztott személy szemszögéből vizsgálják. Az érzések kimutatása csak akkor lehetséges, ha a szeretett személyt a társak is elfogadják.
6. Kéz a kézben
Kéz a kézben: ez egy rendkívül fontos szakasz, az első fizikai érintkezés. A kézfogás hatása akár olyan erős is lehet, hogy a serdülők képtelenek bármi más csinálni, akár beszélgetni is. A fiatalok moziba mennek, vagy nagyobb társaságban maradnak, így a beszéd nem feltétlenül szükséges. Mindenki látja, hogy együtt vannak. Ebben a fázisban a csalódás komoly sérülést jelenthet. Jó előre tudni, hogy a kölcsönös vonzalom nem elegendő a valódi randevúhoz. Ebben a fázisban már előfordul az önkielégítés.
7. A csók
A kézfogástól a csókig megtett lépés hatalmas. A csók az a mozzanat, amikor a szexuális izgalom először jelentkezik együtt egymás társaságában. Úgy tűnik, minden amit meg lehet érinteni, az a fej, a haj, a nyak. Nyaktól lefelé már minden egy kissé veszélyes és tiltott. Ez az első alkalom, amikor - a csók által - ki merik mutatni a fizikai szexuális vonzalmat a tiszta érzelmek mellett. Néhányan meg is akarják mutatni mindenkinek, hogy őket már megcsókolták.
8. Mi az ami jólesik?
Ez az a fázis, amikor már valaki elég eltökélt és érett ahhoz, hogy szexuális játékok, petting résztvevője legyen, egyaránt adjon és kapjon. Semmiféle sietségre azonban nincsen szükség: minél hosszabb a petting időszaka, annál jobb szerető válik valakiből. Ez az előjáték gyakorlása. Ekkor a terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek kockázata szinte kizárható. Ezen a ponton a két fél fölfedezi és kialakítja a kapcsolatuk számára biztonságos légkört. Ha valami mégsem sikerülne a szexuális kontaktus során, a kapcsolat folytatódhat, és a partnerek együtt megbeszélhetik problémáikat.
9. Szeretkezés
A szeretkezés, beleértve az első érintkezést, az utolsó szakasza ezeknek a lépcsőknek, még akkor is, ha a valóságban nincs is vége a fejlődésnek. A szexuális együttlét azt jelenteni, hogy tisztában kell lenni a veszélyekkel és a védekezés lehetőségeivel, valamint felelősséget kell tudni vállalni önmagunkért és a partnerért. Feldolgozzuk a teljes szexuális egyesülés jelentését, úgy mint a kirobbanó biológiai ösztönt és a reprodukció lehetőségét, a lehetséges fájdalmat és a teljes odaadást, másrészt a teljesítménykényszert. A legjobb esetben a partnerek meg tudják vitatni együtt gondolataikat és félelmeiket. Az embernek tudnia kell, hogy bármely szituációban - nem számít milyen messzire mentek már eddig - mindig joga van azt mondani: 'Nem, nem akarom folytatni.' És az értelem érettsége szükséges ahhoz, hogy felelősek legyünk a fogamzásgátlásért és a kölcsönös tiszteletért.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Adecco Kft.Adatrögzítő
Work Force Kft.Vámügyintéző
Ghibli Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- "Nem lesz itt diktatúra": önkritikát gyakorolna Lázár2012.02.11 20:45
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 20:44
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.11 20:39
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.11 20:36
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 20:34
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



