hirdetés
null

Orgazmus-nap Esperantinában

Már a második orgazmus-napot tartották a brazíliai Esperantina városában. Az első tavaly volt, és az idei "repeta" azt sugallja, hogy jól sült el.
2002.05.10 22:22

A 34 ezer fős település Brazília legszegényebb államában van, de a csütörtöki orgazmus-napra ünnepi díszbe öltözött.

Színes gömbök, girlandok, zászlócskák és buzdító feliratok tarkították a város központi terét és sugárútjait egyebek közt "Az orgazmus isten adománya", "Vége a hallgatásnak" jelmondatokkal.
A múlt évihez hasonlóan az orgazmus-napi program nem merül ki "gyakorlati foglalkozásban": kulturális, tudományos, sőt pedagógiai programokat is szerveztek a témában. A rendhagyó nap megálmodója Arimatéia Dantas, a város volt, baloldali (munkáspárti) képviselője.

- A politikusoknak más problémákra is megoldást kell találniuk, nem foglalkozhatnak csak az emberek fizetésével vagy a lakáshelyzetével. Amikor az emberek tele vannak szexuális elfojtásokkal, azt általában erőszakos módon vezetik le - érvel a 40 éves Dantas.

A téma komoly megvitatásától a párok szexuális életük javulását várják. Ami, legalábbis a felmérések szerint, ráfér az esperantinai asszonyokra, akiknek 73 százaléka nem elégedett - állítják a városi önkormányzat jól tagjai. A városatyák egyetértenek abban, hogy a nők elégedetlensége a férfiúi teljesítményekkel a házasélet válságához, válásokhoz, sőt szociális problémákhoz vezethetnek Esperantinában.

A jeles nap bevezetését nem kisebb grémium hagyta jóvá tavaly, mint maga a városi önkormányzat - majdnem egyhangúlag. Csupán a jelenlegi polgármester, a szociáldemokrata José Ivaldo Franco akadékoskodott, mondván, a városnak az orgazmusoknál fontosabb feladatai is lennének.

A lakosság viszont nagy-nagy lelkesedéssel fogadta az ünnepet - főként Esperantina kereskedői. Vége annak a korszaknak, amikor Esperantina neve mellett egy szerény kis mondat szerepelt a turisztikai könyvekben, s úgy hangzott: egyetlen látnivaló az Urubu vízesés - magyarázták.

Az orgazmus-nap sztárja Esperantina legismertebb könnyű vérű hölgye, a 63 éves Raimunda Alves volt. Raimunda szociológusok és szexológusok bevonásával mesélt élettapasztalatairól, annak a mintegy ötezer férfinak a szexuális preferenciáiról, akikkel 47 éves munkássága alatt kapcsolatba került, és akiktől 30 gyereke született. A nap végén azután ünnepélyesen a "szex profijává" avatták Raimundát.

Nagy reményeket fűzött a jeles naphoz, a városka egyetlen moteljének a tulajdonosa is, akit épp az orgazmus-nap sarkallt arra, hogy beszerezze végre létesítményének első fürdőkádját. Az ötszobás motelban 2,5 dollár volt az óránkénti szobadíj, a kliensek hosszú limuzinok helyett leginkább kerékpáron érkeztek.

A városka gyógyszerésze szerint az óvszerkereslet már az előző napokban megugrott, és ugyanez a forgalomélénkülés mondható el a Viagráról.

A jeles napon egyfajta "önök kérték" akció is volt. Körbehordoztak a városban egy félreérthetetlen jelekkel kidekorált orgazmus-urnát, amelybe bárki bedobhatta kis céduláit szexuális kívánságaival, vágyaival. A teljesítést persze nem garantálta a fő szervező.

Az egyházzal sem volt baj. Az egyházközösség papja, Carlos Seixas atya úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy nem ellenzi az orgazmus-napot, mert az alkalmat ad arra, hogy vitatkozzon a hívekkel.
Az egyetlen disszonáns hang a polgármesteré volt. José Ivaldo Franco csupán egyszavas interjút adott a sajtónak: "Szégyen!"

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Agyrázkódás - Tünetek és ellátás
2012. máj. 26. 05:21

Allergia csecsemőknél és kisgyermekeknél
2012. máj. 26. 02:51

A vastagbél betegségeinek szűrése
2012. máj. 25. 23:23

Milyen a jó kórházi gyógyszerész?
2012. máj. 25. 23:00

Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról
2012. máj. 25. 21:41

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.