hirdetés

Dupla evolúció a hormonoknál

Az álomkórral megfertőzött új betegek száma mára elérte az 1930-as arányokat.

2003.05.16 10:59, Forrás: MR

hirdetés

Mindennek pedig az az oka, hogy a szavannának azokra a helyeire is betelepültek, ahol sok a cecelégy, de korábban nem laktak emberek.

Ez az afrikai polgárháború egyik súlyos következménye. A cecelégy nyálában lévő egysejtű halálos betegséget okoz, csak kezdeti stádiumban van némi remény a javulásra, de egyébként nincs hatékony gyógyszere, és ami van, annak is súlyos mellékhatásai vannak, például a mérgező arzén az egyik alkotó része.

A thübingeni egyetem egyik kutatója most a helyszínen, Afrikában próbálja megérteni, hogyan is fertőz a tripanoszóma nevű egysejtű. Kiderült, hogy nagyon agyafúrt módon változtatja meg az alakját, hol hosszú, karcsú, hol pedig rövid és tömzsi, attól függően, hogy melyik állat vérében van, sőt, ami talán a legérdekesebb, prosztaglandint is elő tud állítani.

Ez a hormon eddigi ismereteink szerint csak a magasabb rendűekben fordul elő, emberben például az izom-összehúzódásért felel és az álom-ébrenlét ritmus szabályozásáért. A kutatók szerint úgy néz ki, hogy a prosztaglandin az evolúció során, egymástól teljesen függetlenül, kétszer jött létre.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!
Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.