hirdetés

Nyuszibunda - avagy nem volt tiszta a Playmate-választás?

Még alig választották meg az új Playmate-et, máris elindultak az első pletykák, miszerint nem volt tisztességes Pantichin Edina győzelme.
2003.10.15 11:30, Forrás: Mai Nap

hirdetés

A szőke szépség elleni pletykák egyik fő alapja egynyári kijelentés. Edina akkor egy szépségversenyen maradt alul, így a főnyeremény BMW-t is más vitte el. A lány akkor azt mondta: majd a Playmate versenyen nézzék meg őt, mert ő bármit megtenne egy ilyen autóért. És lám, a versenyt tényleg megnyerte. Nem csoda hát, ha többen felvetették, nem feltétlenül a külseje döntött a győzelemben.

A lány ismeretségi köréből szinte mindenki ugyanezt állította a Mai Nap kérdésére: nyílt titok volt, hogy Edina lesz a végső befutó. A végeredmény egyes hírek szerint már augusztusban eldőlt, bár a hivatalos információk szerint csak pénteken döntötte el a zsűri, kire fognak vasárnap este szavazni.

A győzelem esélyeiről az érintett is nyilatkozott, megerősítette, hogy valóban mindent megtett, de hangsúlyozza, nem olyanokra kell gondolni, amire a többség gondol. Az igazság inkább az, hogy tudatosan készült a megmérettetésre: ennek részét képezte a napló vezetése, amelybe a szépségiparban szokásos elfoglaltságokat (konditerem, szolárium, kozmetikus) jegyezte fel. A kételkedőknek pedig figyelmébe ajánlja a hamarosan elkészülő fotósorozatot.

A verseny főszervezője, a Playboy Magazin főszerkesztője pedig azt tanácsolja a "jólértesült" gyanakvóknak, ha ők ennyire biztosak voltak abban, hogy ki lesz a győztes, érdemes próbálkozniuk az egyik szerencsejátékon, ahol közel négymilliárdot érhet tudásuk.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Vallott a Playmate a Nagy Ő-ről

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Köhögés: Hogyan kezelje?
2012. febr. 11. 14:07

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.