hirdetés

Oki "jó állampolgár" volt, de kórházba került

Az első ValóVilág tetovált Jetije csütörtök este egyik barátjával indult szórakozni. Kora éjszaka úgy gondolták, beugranak még a Nagymező utcai kedvenc szórakozóhelyükre egy sörre.
2003.12.01 07:39, Forrás: Blikk

hirdetés

Séta közben arra lettek figyelmesek, hogy két fiatal srác jó nagyokat rúg egy autóba. Ezt nem nézte jó szemmel sem Oki, sem barátja, és rájuk szóltak, hogy talán abba kéne hagyni a rongálást.

Az enyhén szólva ittas állapotban lévő fiatalemberek, ezt zokon vették, és tovább duhajkodtak, így Oki barátja lekevert az egyiküknek egy nagy fülest. A másik meg ráesett Oki lábára, aki már akkor tudta, hogy valami gáz van. Gondolták, egy sört csak lenyomnak, ha már odáig elmentek, de sajnos azt Oki nem tudta elfogyasztani, mert hatalmas fájdalmai voltak.

Több órás kórházi vizsgálat után kiderült, hogy még a katonaság alatt szerzett fémszilánk a baj forrása. A szilánk, amit nem távolítottak el Oki lábából, több alkalommal begyulladt, ettől sokat fájt a térde, amitől az ínszalagjai tönkre mentek. Ezért Okit gipsz viselésére "kárhoztatták", amit az örökmozgó elég nehezen visel.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Való Világ karrier: Oki meztelen hölgyekkel reklámoz spanyol bútorcéget Elvált Oki és az Omen útja Oki újra magányos Okiék tízen egy lakásban Oki bárhol, bármikor... Nem bírják Oki görénye szagát Oki visszapofozná Solya vőlegényét Majka és Oki újra a villában Oki újra villalakó lehet? Oki Irénje pénzt követel az RTL Klubtól Oki és Évi nyelves csókja: ez már a boldog vég? Meghalt Oki lánya Való Villa: Okinál járt Irén, aki azonos Alízzal, a prostituálttal

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.