hirdetés

Örökbefogadásból valóságshow?

Az amerikai ABC tévécsatorna 20/20 című műsora heves vitákat váltott ki, mert az adásban öt pár örökbefogadási próbálkozásait kísérik nyomon.
2004.05.02 07:54, Forrás: Világgazdaság

hirdetés

A legnagyobb felháborodást a műsor reklámja váltotta ki, ugyanis a valóságshowk mintájára a beharangozó úgy szólt, hogy a párok "versenyeznek" a 16 éves anya gyermekének örökbefogadásáért, noha maga a műsor valójában csupán nyomon követte az örökbefogadási eljárást.

Barbara Walters a show egyik műsorvezetője szerint a problémát a "versenyeznek" szó használata okozta, hiszen valójában egyáltalán nincs szó versenyről, stáb újságírókként csak dokumentálta azt az eljárást, ami naponta megtörténik az Egyesült Államokban. A műsorban látható lesz, amint a párok megpróbálják meggyőzni arról az anyát és a hatóságokat, hogy megfelelő szüleik lesznek a csecsemőnek, de adásba kerül a gyermek átadásának megrázó pillanata is.

A csatorna, vagy a készítők semmilyen módon nem befolyásolták a közreműködők tetteit, még csak nem is válogattak a jelentkezők közül. A másik műsorvezető szerint Barbara Walters teszi hozzá azt a pluszt, amitől valóságshownak lehet nevezni a műsort.

Mindazonáltal a csatorna rengeteg bírálatot kap azért is, hogy showt csináltak egy ilyen komoly ügyből.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Valóságshowban erőszakolták meg a fiatal lányt Valóságshow reklámfilmben? Egyesült Államok: transz-szexuális férfi volt a valóságshow női "nagy Ő"-je Leáldozóban a valóságshow-k? - Nézettségi adatok Vágót ismét kitolhatják a valóságshowk? Valóságshow Krisna-völgyben Hárman párban: az új valóságshow Valóságshow - meddig még?

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Bőrünk egészsége: Jót tesznek a fertőzések?
2012. febr. 11. 23:23

A patológiás részegség tünetei - Az orvos válaszol
2012. febr. 11. 21:12

Az egészséges fejbőr
2012. febr. 11. 18:47

A rekedtség lehetséges okai és kezelése
2012. febr. 11. 17:11

Fogamzásgátló implantátum a szülők tudta nélkül
2012. febr. 11. 15:31

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.