
Hárman az ágyban - Szex áldott állapotban
Van, aki úgy kívánja, mint még soha, van, aki helyette inkább a kovászos uborka majszolását választja.
2006.06.09 23:25, Forrás: tantralap.hu
De egy biztos: új érzésekben és pozitúrákban bővelkedik a terhesszex. A baba pedig minden bizonnyal cinkosan mosolyog. És aki tantrát gyakorolja előbb-utóbb ezt a cikket is elolvassa.
Aki terhes akar lenni, minden információt megkaphat arra vonatkozóan, hogy mit tegyen, hogy összejöjjön a baba. Terhesség utáni tanácsokkal is tele van a padlás, szinte egyértelmű, hogy kevesebb lesz a szex, ha már ott a baba a kiságyban. Egyik szoptatás után a másik, kimerültség, nagyüzemi pelenkamosás, és a baba főállásban való fürkészése teszi ki a nap jó részét, így az erotikus hálószoba-jelenetek sokszor vesztenek prioritásukból a szülés utáni első időszakban.
Arról azonban igen keveset lehet hallani, hogy a terhesség kilenc hónapja alatt lehet-e, és hogyan lehet szeretkezni. Az ok valószínűleg még mindig főképp az, hogy a terhes anyát és a szexualitást, mint olyat nem emlegeti szinte senki egy lapon.
"Soha nem volt olyan jó a szex, mint terhesen" - állítja T, és ezt készséggel el is hihetjük neki. A párok nagy százaléka egy - ha lehet - még bensőségesebb viszonyt alakít ki a terhesség alatt. Megszűnik a félelem a terhességtől, hiszen jobban már nem lehetünk terhesek, az óvatosság, az odafigyelés pedig sok esetben nagyságrendekkel finomabb és változatosabb érzéseket csihol ki a "felekből".
L. például azt mondja, a baba megfogantatása előtt szexuális életükben a főszerepet az aktus maga játszotta, az előjáték valóban csak egy játék volt, ami igen rövid ideig tartott. "Fura ezt így kimondani, de szájjal, vagy kézzel a terhességem előtt nagyon ritkán izgatott a férjem, mondván, térjünk a lényegre, így orgazmusból is sokkal kevesebb jutott nekem. A kezdeti megilletődöttség után azonban ezek a technikák vették át a főszerepet - nagy megelégedésemre."
A szex fokozott kívánásának persze nem csak a biztonságérzet megnövekedése az oka. A terhes nőnek ugyanis megváltozik a hormonháztartása is, ami érzékenyebbé teszi, fokozza a nemi vágyat, és erőteljesebbé válik a szexuális kielégülés akarása. Ugyanígy azonban megeshet az is, hogy a kezdeti hányingerek, rosszullétek, gyengeség miatt "anyuka" egyáltalán nem kívánja a szexet.
"Nem volt könnyű megértetni a párommal, hogy kívánom, mint ahogy a szexet is, csak éppen akkor a hátam közepére. A kedvesem már a depresszió szélén lavírozott, mert úgy érezte, minden megváltozott, kikerült a pikszisből, és egy kis bab formájú embrió lelökte a trónról, ahol eddig helyet foglalt.
Én is inkább magammal voltam elfoglalva, ez tény, és az utolsó pillanatban jöttem csak rá: világossá kell tennem, hogy ők ketten, holtversenyben az elsők az életemben." - meséli R.
A kreativitás minden esetben jót tesz a szexnek, ez azonban fokozottan igaz a terhesség alatti nemi életre. A nagy népszerűségnek örvendő misszionárius póz egy idő után kényelmetlenné válik, de jó esetben ez egyáltalán nem jelent problémát, hiszen a szexuális pozitúrák alaprepertoárja is igen gazdag.
Nem csak a túlzott óvatosság miatt szünetelteti azonban némely férfiú a szexet a terhesség idején. C például azt mondja, a férje túl nagynak talált rajta mindent, mintha egy másik nő feküdt volna az ágyába. "Vékony, kis mellű, törékeny virágszálnak ismert meg a kedvesem, és egyszer csak egy bálna feküdt mellette. Én ugyan szebbnek és kívánatosabbnak éreztem magam, mások is azt mondták, hogy teljesen kivirultam, de a férjem igencsak csalódott volt a nagy, duzzadó melleim láttán. Aztán szépen, lassan hozzászokott az új testemhez, de nem volt könnyű."
Ha a terhesség normálisnak mondható, tehát a koraszülés és a komplikációk veszélye nem fenyeget, a szex kilenc hónapon át végig megengedett. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy csak mert szabad, mindenki akarni is fogja. A terhes anyák nagy része ugyanis arról számol be, hogy hullámokban érkeznek a "kívánós" és a szexuális vágyakat tökéletesen nélkülöző időszakok a kilenc hónap alatt. Sok nő pedig egész egyszerűen macerásnak tartja a hálószobai akrobatikát, ahogy a teste egyre nagyobb lesz.
"A második harmadtól kezdve úgy éreztem magam, mint aki lenyelte azt a bizonyos kígyót a Kis hercegből. Igaz, a szexuális vágy nem veszett ki belőlem, de valahogy nem tudtam elképzelni, hogy a pasim így is kíván engem." - meséli B.
L ezzel szemben azt mondja, a férje a terhessége első időszakában nem mert kezdeményezni, mert bár ugyanolyan vonzónak találta, de félt, hogy kárt tesz a babában, vagy komplikációt okoz a terhességben. "Aztán szépen megkonzultáltuk a szakirodalmat, és kiderült, semmi baja nem lehet a gyerkőcnek". L elmondása szerint nem is attól féltek, hogy "összenyomják" a babát (ez nem is történhet meg, hiszen a kicsit tökéletesen védi a körülötte lévő magzatvíz), hanem, hogy az orgazmus, vagy az erőteljes mozgás okozhat problémát.
Mire vigyázzunk?
Míg az orgazmuskor érezhető, lüktető összehúzódások semmilyen veszélyt nem jelentenek a babára - hiszen ez az izommozgás nem egyezik a vajúdáskor fellépővel, így nem is indulhat meg tőle a szülés idő előtt - az orális szex okozhat problémákat, ha a hüvelybe levegő kerül. A vaginába fújt levegő ugyanis levegő embóliát okozhat (a vérkeringést akadályozó légbuborékot) ami életveszélyes lehet mind az anya, mind pedig a baba számára.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben nem kell lemondani a kedvenc vibrátorról. A rezgések ugyanis maximum álomba ringatják a babát, de semmilyen negatív következménnyel nem járnak. A higiéniára azonban fokozottan ügyelni kell, mert az eszközzel fertőzések is bejuthatnak a hüvelybe. Ezek ugyan a méhbe a nyákdugó miatt nem juthatnak be, de a szülés során hatással lehetnek a babára.
Emellett minden terhes nőnek tudnia kell, hogy - függetlenül attól, hogy terhessége teljesen normálisan alakul-e - a szexuális úton terjedő betegségeknek ugyanúgy ki van téve, mint annak előtte. Így szüneteltetni kell a szexet, ha nem ismeri partnerének szexuális előéletét, vagy ha annak herpesze, a nemi szervein található szemölcsei, chlamydiája, vagy HIV vírusa van. Ha a kismama megfertőződik, a babára is átterjedhet a betegség, aminek potenciálisan veszélyes következményei lehetnek.
Az utolsó pár hétben általában a teljesen normális terhesség esetén is azt ajánlják az orvosok, hogy csupán biztonsági okokból, de tartózkodjunk a szextől, pontosabban, hogy ne kerüljön sperma a hüvelybe, mert az olyan kémiai anyagot is tartalmaz, amely kiválthatja a méhösszehúzódásokat. A terhes nő emellett a saját érdekében tartózkodjon az erős, "nyomatékos" szextől. Ez fájdalommal, a vagina horzsolásos sérülésével járhat, amelynek pedig sérülésmentesnek, minden szempontból épnek kell lennie a szülésre.
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Ghibli Kft.Mozgó üzletkötő
Thomson ConsultingProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 21:07
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 21:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



