Homály az orvosi tájékoztatásban - puszta gőgből?

Az orvosi szakmához nemcsak a gyógyítás, de a kommunikáció is hozzátartozik, mégis erre mindössze harminc órát fordítanak a hat évnyi egyetem alatt.
_{2004.06.10 10:29}

_hirdetés

Egy jó orvos nemcsak gyógyítani tud, de megfelelően tudja tudatni betegével, mi a baja, és ezt hogyan lehet - vagy épp nem lehet - kezelni. Az orvosi egyetem hat éve alatt azonban mindössze harminc órát fordítanak a kommunikáció tanítására, a képzés hiányosságai miatt pedig a szakemberek gyakran nem tudják kellőképp tájékoztatni betegeiket. A legrosszabb az az eset, amikor valakiről kiderül, hogy halálos beteg - ez mindenkit nehéz helyzet elé állít.

A betegjogi képviselők úgy vélik, a probléma hátterében nemcsak a kommunikációs oktatás hiányosságai állnak, hanem az az évtizedek óta élő tévhit is, miszerint a beteg úgysem ért meg semmit, felesleges hát részletekbe bocsátkozni. A Vasárnap Reggel című lap szerint a beteg egyszerűen nem számít egyenrangú félnek az orvos szemében. És hogy ennek mi az oka? Az orvos évekig tanulja szakmáját, hát hogyan is magyarázhatná el néhány percben azt egy laikusnak?

Nem véletlen, hogy az orvosi kommunikáció napjainkban kimerül azzal, hogy az orvos felírja a gyógyszert és elmondja, azt milyen adagolásban kell szedni. Ha valamilyen beavatkozásra kerül sor, akkor a betegnek gyakran be kell érnie a "nem fog fájni" vigasztalással, igaz, ettől változatlanul nem tudja, mi fog történni vele, és főleg hogy miért.

Dr. Jakab Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa, egyben a Szószóló Alapítvány és a pécsi egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa úgy véli, gyakran nem is a beavatkozás bonyolultsága vagy a szavak keresése rettenti el az orvost attól, hogy részletezze a beteg előtt a rá váró beavatkozásokat, hanem az, hogy fél: ha részletekbe bocsátkozik, megijeszti a beteget.

Az is előfordul, hogy a nem megfelelő tájékoztatás miatt a beteg nem tud felelősségteljesen dönteni. A Vasárnap Reggel által felidézett esetben az epekő-eltávolításra készülő nő boldogan mondott igent egy új módszerre, amely nemcsak gyorsabban elvégezhető beavatkozás, de kisebb vágással és rövidebb lábadozási idővel jár. Azt azonban nem említette meg neki, hogy ez lenne az első ilyen jellegű műtéte - a két gyermekes fiatal nő azóta kómában várja a májátültetést, mert az operáció során megsérült az epevezetéke.

A kitartóbb betegek, akik nem érik be a "nem fog fájni" szavakkal, elindulnak, hogy olyan orvost találjanak, akiktől végre megtudják, pontosan mi is az, ami nem fog fájni. Ezáltal viszont egy beteg több orvost is leterhel, holott azok amúgy is rendkívül túlterheltek. Megoldást az jelenthetne, ha nagyobb gondot fordítanának az orvosi képzések során a kommunikációra, megtanítani nekik, hogyan magyarázzák el érthetően a várható beavatkozás részleteit és válaszoljanak a beteg részéről felmerülő kérdésekre, a legrosszabb esetben pedig nem mindegy, hogyan közlik a beteggel, hogy halálos beteg.

A mostanában végzett fiatal orvosok jobb híján idősebb kollégáiktól tanulják meg, mit hogyan kell tenni - azoktól, akik szintén nem tanulták annak idején a kommunikációt, mindössze a pályafutásuk során összeszedett tapasztalat segíti őket. Alapvető változásokra van tehát szükség, akkor is, amikor valamit a kényelmetlenség kiküszöbölése miatt nem mondanak el, és akkor is, amikor - szomorú, de igaz - szándékosan hallgatnak el információkat. (Vasárnapi Reggel alapján ma.hu)